Vágólapra másolva!
A Szolnok hazai pályán legyőzte a címvédő Falcót kedden a férfi kosárlabda NB I fináléjának a második mérkőzésén, ezzel kiegyenlített a párharcban.

A finálé szombati nyitányát a címvédő Szombathely nyerte 83-59-re, és az alapszakaszgyőztes vasiak kedden sem lassítottak. Az áprilisban Magyar Kupa-győztes Olaj csak 2-0-ig volt előnyben, két perccel később már Milos Konakov vezetőedző együttese vezetett 9-2-re. A hazaiak első kilenc pontjából a szerb Strahinja Jovanovic egymaga hetet dobott, majd tíz pontra nőtt a különbség (16-26). A szerb Oliver Vidin időkéréssel próbálta felrázni tanítványait, aminek eredményeként 29-29-nél elolvadt a Tisza-partiak hátránya, sőt, 37-32-re fordítottak. Újabb fordulat következett, a vendégek Benke Szilárd kosaraival 37-40-re módosították az állást a nagyszünetre.

Térfélcsere után ismét rákapcsolt a Szolnok, és Pallai Tamás vezetésével nyolc ponttal elhúzott, de a Falco ismét fel tudott zárkózni. A 70-69-ről induló zárószakasz hallatlan izgalmakat hozott, felváltva potyogtak a kosarak, egymást érték a vitatott helyzetek és reklamálások, miközben a közönség elképesztő hangulatot teremtett. A több mint kétórásra nyúló mérkőzés hajrája egyértelműen a házigazdáké volt, így az egyik fél harmadik sikeréig tartó finálé pénteken 1-1-ről folytatódik Szombathelyen - írja az MTI.

Eredmény, döntő, 2. mérkőzés:
NHSZ-Szolnoki Olajbányász - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 100-87 (16-21, 21-19, 33-29, 30-18)
Legjobb dobók: Jovanovic 22, Eads 17, Wiggins 15, Pallai 15, Lukács 12, Thomas 12, illetve Perl 25, Pot 16, Tiby 14
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 1-1.

A bronzéremért zajló párharc szombati nyitányán az Alba Fehérvár 104-77-re verte hazai pályán a Zalaegerszeget, és az idegenbeli folytatásban is a Fejér vármegyeiek voltak jobbak, így már csak egy sikerre vannak a harmadik helytől. A csata pénteken folytatódik Székesfehérváron.

Eredmény, a 3. helyért, 2. mérkőzés:
Zalakerámia ZTE KK - Arconic-Alba Fehérvár 67-83 (13-26, 16-20, 18-20, 20-17)
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2-0 az Alba javára.

alsóházi rájátszás, 9. forduló:
Atomerőmű SE-Egis Körmend 99-76 (33-16, 23-22, 22-22, 21-16)

A tabella:
1.  Atomerőmű SE                 9  6   3  826-801    18 pont
2.  MVM-OSE Lions                8  4   4  726-735    18
3.  Egis Körmend                 9  3   6  756-817    17
4.  Naturtex-SZTE-Szedeák        8  4   4  760-734    16
5.  Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét  8  4   4  686-676    14
6.  Kometa Kaposvári KK          8  4   4  707-698    13