Vágólapra másolva!
Azzal, hogy Lennox Lewis június nyolcadikán kiütötte Mike Tysont, a sor végére ért: mindenkit megvert, akit csak lehetett. Patthelyzet alakult ki a profi nehézsúlyú bokszvilágban, hisz egyszerűen elfogytak az ellenfelek. Akkor most hogyan tovább? Bár van néhány önjelölt vesztes, aki ki akarja magát próbálni az egyesített világbajnok ellen, Lewis mégis visszavonulását fontolgatja.

Fotó: EPA
Fotó: EPA
Vajon visszavonul az évezred bunyósa?

Lennox - akinek érdekes módon nincs beceneve, ami szokatlan a profi bokszban - Riddick Bowe személyében egyetlen komoly ellenfelet szalasztott el pályafutása alatt, de mára ez az apróság is a feledés homályába veszett. Amíg nem bokszolt Tysonnal, sokan csak legyintettek. Tyson a legjobb, sokkal erősebb, biztosan leütné Lewist - mondták sokan. Nem tette. Most, karrierje csúcsán Lennox Lewisnak több lehetősége van a folytatásra. A bajnok egyelőre nem nyilatkozik, csak pár hét múlva hajlandó elárulni, miként kívánja folyatni a pályafutását. Az első eshetőség nekünk, nézőknek lenne a legszomorúbb. A meccset követő sajtótájékoztatón Lewis megemlítette visszavonulásának lehetőségét is. Megtehetné...

Június nyolcadika után már senki sem legyintgetne, s a "legnagyobb" becenevet csak azért nem aggatnák rá, mert az már Muhammad Alit illeti. A másik lehetőség, hogy ismét ringbe száll, ebben az esetben viszont két kötelezettségének kellene eleget tennie a 36 éves angolnak. Az amerikai Chris Byrddel, az IBF első számú kihívójával világbajnoki címvédő meccsen kellene szembenéznie. Ez már önmagában komplikált történet, ugyanis a nemrég lezajlott Evander Holyfield-Hasim Rahman mérkőzés győztese nem a ranglista első helyét, hanem csupán a másodikat szerezte meg. Tehát Holyfield győzelme ellenére sem lett első számú kihívó, Chrys Byrd maradt az. A világbajnokot egyébként nem nagyon izgatja az összecsapás, magánál jóval szerényebb képességű öklözőnek tartja az amerikait, aki viszont nagyon fogadkozik. "Az utóbbi meccsein senki sem tette igazán próbára Lewist, például ellene senki sem ütött testre. De még nem harcolt velem! Azt fogom csinálni a ringben, amit tudok, és meg is fogom ütni!"

Fotó: EPA
Fotó: EPA
Tyson mindenképpen vissza akar vágni

Egy mondat erejéig időzzünk még el Tysonnál. Bár veresége esetén visszavonulást ígért Tyson, mégsem ennyire egyszerű a helyzete. A folytatás elkerülhetetlen minden idők leggazdagabb bunyósának, ugyanis a rossznyelvek szerint óriási adóságot halmozott fel, melynek nagysága eléri a 150 millió dollárt. "Tyson visszavágót akar, de nem hiszem, hogy ezek után bárki kíváncsi lenne rá. Azt szeretném, ha Lewis velem állna ki. Már szerepeltünk egy filmben (Tripla vagy semmi), de most már igazi harcban is kiállnék vele. Sokat tanulmányoztam Lewist, és felfedeztem pár hibáját, amit ki tudnék használni ellene. Lewis nagy bajnok, de biztos vagyok benne, hogy fel tudnám venni vele a versenyt. Ha nyerek Ray Mercer ellen (június 29., Atlantic City), jöhet Lewis." Ezt már Vlagyimir Klicsko mondta, aki jelenleg a WBO világbajnoka, s a szakemberek szerint ő az egyetlen ökölvívó, aki komoly ellenállást fejthetne ki Lewis ellen.

A veterán Holyfield is a kérők sorában van: "Remekül érzem magam, egy egész derék kis pofonnal lecsaptam Rahmant. Nemsokára újabb címmérkőzésem lesz, mégpedig a Ruiz-Johnson összecsapás győztesével. Azért jobban örülnék, ha a Lewis-Tyson túlélőjével bokszolhatnék." Holyfield 1999-ben a Lewis ellen elvesztett mérkőzés óta arról álmodik, hogy életében még egyszer egyesített világbajnok lehessen. Az IBF szerint azonban erre leghamarabb 2003-ban kerülhet sor, de Holyfield bízik a piaci törvényekben: "Ha kell nekik a pénz, előbb-utóbb úgyis kopogtatnak nálam."

Kovács Iván

Ajánlat:

Lennox Lewis portré

Korábban: