Vágólapra másolva!
Pénteken este a római Olimpiai stadionban rendezik az atlétikai Golden League-sorozat harmadik versenyét. Az oslói és a párizsi viadal után már csak ketten pályázhatnak a GL idei 1 millió dolláros fődíjára: a nőknél 100 méteren a bahamai Chandra Sturrup, illetve 800 méteren a mozambiki Maria Mutola. A Golden Gala  - ez a verseny hivatalos neve - mezőnyében két magyar induló lesz: a nőknél 1500 méteren Varga Judit, távolugrásban pedig Vaszi Tünde.

Az idei Golden League-sorozatban a hat állomás mindegyikén győzni kell az 1 millió dolláros fődíj elnyeréséhez, s erre két verseny után már csak két hölgynek maradt esélye. Természetesen pénteken este női 100-on a bahamai Sturrup, női 800-on a mozambiki Mutola is célba veszi a harmadik elsőségét. Sturrup ellenfelei között ott lesz honfitársa, Ferguson, az egyesült államokbeli White és Gaines, sőt még a 43 évesen is elnyűhetetlen Ottey, szlovén színekben. Mutola győzelmét "szokásos" riválisai, a szlovén Ceplak és az osztrák Graf mellett ezúttal az egyesült államokbeli Miles-Clark is igyekszik megakadályozni.

A GL-sorozat első versenyén, Oslóban meglehetősen harmatos volt a mezőny, Párizsban már nagyon erős, Rómában pedig még erősebb lesz. Pénteken ugyanis 1500 méteren már rajthoz áll a marokkói Hicham el-Guerrouj is, aki 1998-ban éppen az Olimpiai stadionban futotta a táv 3:26:00-s világcsúcsát. Férfi 5000 méteren a hosszútávfutás jelenlegi legnagyobb egyénisége, az etióp Gebrselassie nemcsak azzal a kenyai Chebiivel csap össze, akitől Párizsban kikapott, hanem hengelói legyőzőjével, az etióp új hullám legnagyobb csillagával, Bekelével is.

Rómában két magyar versenyző lesz az indulók között: női 1500-on az Eb-4. helyezett Varga Judit, aki Oslóban 3., Párizsban 7. volt; valamint női távolugrásban az Eb-3., vb-4. Vaszi Tünde. A női távolugrás idén nem GL-szám, de mivel az olaszoknak van egy klasszis ugrójuk, a világbajnok Fiona May, az ő "tiszteletére" programba vették.

Varga Judit második alkalommal indul Rómában: "Aki igazán számít 1500-on, az ott lesz a rajtnál. Tavaly, amikor először vettem részt ezen a Golden League-versenyen, váratlanul Mutola is 1500-on indult, és nyert is. De idén 800-on esélye van az 1 millió dolláros fődíjra, így most tőle nem kell tartanom. Egy hete a párizsi viadal sajnos nem úgy sikerült a számomra, ahogy szerettem volna, most mindenképpen szeretnék előrébb végezni, újra dobogóra kerülni. A legjobb persze az lenne, ha nyernék. Ennek megfelelően igyekszem taktikázni már a táv közben, s nem kizárólag a hajrámban bízni."

Vaszi Tünde rutinosabb római látogató, ő már negyedszer indul az olasz fővárosban: "Az eddigi három szereplésem egyike sem sikerült emlékezetesre, de abban bízom, hogy egyszer minden rossz sorozat megszakad, s az enyém talán éppen most. Az Olimpiai stadionban csupán 652 centi a legjobb eredményem, ezen feltétlenül szeretnék javítani, s nem csak 653-ra. A távolugrás krémje elindul, így egy igazán jó helyezéshez nagyon jó eredményre lesz szükség."

Fábik Tibor