Vágólapra másolva!
Meglepetések nélkül értek véget az 500 méteres döntők a Szeged melletti gróf Széchenyi István vízicentrumban zajló kajak-kenu országos bajnokságon. Több 200 méteres számban viszont a pénteki, szolnoki különpárbaj, az úgynevezett szétlövés dönt majd a szeptemberi kajak-kenu világbajnokságon induló egységről, miután az ob-n mások győztek, mint három héttel ezelőtt, az első válogatón.

Meglepetések nélkül értek véget az 500 méteres döntők a kajak-kenu országos bajnokságon, az egyes és páros számokban ugyanazok az egységek győztek, amelyek három hete, a szolnoki első világbajnoki válogatón.

Az Atlanta melletti Gainesville-ben szeptember 11. és 14. között sorra kerülő olimpiai kvalifikációs vb-vel kapcsolatban érdekes lehet, hogy a férfi kajak négyesek vetélkedését a Gyökös Lajos, Beé István, Horváth Gábor, Kökény Roland kvartett nyerte, így várhatóan ez az egység kerül be a csapatba.

A nőknél k-2-ben Szabó Szilvia és Bóta Kinga a csalódást keltő szombati 1000 m-es második hely után némileg kiköszörülte a csorbát, hiszen a rövidebb távon magabiztosan szerezte meg az aranyérmet.

Az indulók közül öten is - a kajakosoknál Vereckei Ákos, Kammerer Zoltán, Veréb Krisztián és Kovács Katalin, a kenusoknál pedig Kolonics György - már három bajnoki címnél járnak.

Az 500 m-es döntők eredményei:
férfiak, k-1:
1. Vereckei Ákos (Honvéd-Westel) 1:37.718 p
2. Bethlenfalvi István (Mezőgép-KGF) 1:38.174
3. Storcz Botond (Démász-Szeged) 1:39.728
k-2:
1. Kammerer Zoltán, Veréb Krisztián (Győri VSE, Honvéd-Westel) 1:29.156
2. Sík Márton, Csamangó Attila (Démász-Szeged) 1:30.590
3. Boros Attila, Börcsök Balázs (Mezőgép-KGF, Démász-Szeged) 1:32.870
k-4:
1. Gyökös Lajos (Atomerőmű SE), Beé István , Horváth Gábor (Honvéd-Westel), Kökény Roland (Csepel) 1:20.726
2. Siebel Lajos (Csepel), Kammerer, Veréb, Molnár Péter (Démász-Szeged) 1:21.332
3. Börcsök, Szélpál Csaba, Sík, Csamangó (Démász-Szeged) 1:23.444
c-1:
1. Kolonics György (Csepel) 1:50.573
2. Kronecker Gábor (Mezőgép-KGF) 1:52.073
3. Joób Márton (Démász-Szeged) 1:52.499
c-2:
1. Kolonics György, Kozmann György (Csepel, Atomerőmű SE) 1:40.393
2. Fürdök Gábor, Hüttner Csaba (Démász-Szeged) 1:42.763
3. Bozsik Attila, Kovács Gergely (BSE-ESMA) 1:43.423
c-4:
1. Györe Attila, Csabai Edvin (Csepel), Ipacs László (BSE-ESMA), Novák Ferenc (Honvéd-Westel) 1:35.758
2. Feil Imre, Fehér Imre, Prancz Zoltán, Kozmann György (Atomerőmű SE) 1:37.546
3. Fürdök, Hüttner, Vajda Attila, Joób (Démász-Szeged) 1:39.688

nők, k-1:
1. Kovács Katalin (MTK) 1:49.998
2. Benedek Dalma (Dunaferr SE) 1:50.886
3. Janic Natasa (Démász-Szeged) 1:51.036

k-2:
1. Szabó Szilvia, Bóta Kinga (Tiszaújvárosi VSE) 1:41.353
1. Rasztótzky Eszter, Fazekas Krisztina (MTK) 1:42.013
3. Janic, Keresztesi Alexandra (Démász-Szeged, MTK) 1:44.401
k-4:
1. Kovács K., Szabó Sz., Viski Erzsébet (Tiszaújvárosi VSE), Bóta 1:31.241
2. Dékány Kinga (Tiszaújvárosi VSE), Rasztótzky, Fazekas, Janic 1:32.327
3. Harkai Orsolya (Multi SE), Benedek Linda (KSI), Kollár Judit (MTK), Szonda Kornélia (Tiszaújvárosi VSE) 1:42.089