Vágólapra másolva!
A tornákon már több mint egy éve nem teniszező Jevgenyij Kafelnyikov nem is tér vissza az ATP-viadalokra, a jövőben profi pókerjátékosként él.

"Mivel nem jelentettem be eddig a visszavonulásomat, így voltak, akik még reménykedtek, azt gondolták, hogy csak pihenek. Sajnos tudom, hogy lejárt az én időm, már nem vehetem fel a versenyt a fiatalokkal. Ők már sokkal éhesebbek a sikerre" - mondta az egykori világelső, aki egyesben két Grand Slam-tornát nyert meg, 1996-ben Párizsban, 1999-ben Melbourne-ben diadalmaskodott.

Négy évvel ezelőtt Sydneyben olimpiai bajnok volt, egyesben összesen 26, míg párosban 27 viadalon maradt veretlen, s 2002-ben Davis-kupát nyert az orosz csapattal. Kafelnyikov tavaly októberben a szentpétervári viadalon szerepelt legutóbb. A 30 éves klasszis már profi teniszezőként is szívesen töltötte idejét szerencsejátékokkal, akkor leginkább rulettezett. Napjainkban a póker köti le, most egy dél-londoni versenyen szerepel.

"Nagyon érdekes játék, mert itt nem csak a lapok minősége számít, hanem a tudás is. A testbeszéd révén nyerhetsz, de akár veszíthetsz is. Ráadásul hasonlít a teniszre, hiszen itt is fontos a rámenősség. Ha nem hiszel magadban, akkor nem is győzhetsz. A teniszben sokra vittem, hiszen bíztam önmagamban. Remélem, hogy a pókerben is hasonló eredményeket érek el" - mondta Kafelnyikov.