Vágólapra másolva!
Wijk aan Zee-ben, a Corus szuperverseny 12. fordulójában Lékó Péter sötéttel remek küzdelemben remizett Veszelin Topalovval. Nagymesterünk tisztet áldozott, a bolgár nagymester királyát támadta, a nagy csata végül lépésismétléses döntetlennel fejeződött be. Viswanathan Anand világossal nyert Michael Adams ellen, és fél pontra megközelítette Lékót. Polgár Judit nagyszerűen hajrázik, Ivan Szokolovot verte világossal, és négyes holtversenyben a negyedik. Az utolsó fordulóra maradt a döntés, a vasárnapi játéknapon elsősorban a Lékó-Polgár, Szokolov-Anand és Szvidler-Topalov párharcokra figyelünk.

Az esztendő első szuperversenyén az utolsó fordulóra maradt a döntés. A nagy kérdés, hogy 27 esztendő után lesz-e magyar győztese a hagyományos tornának? 1978-ban Portisch Lajos negyedszer diadalmaskodott a viadalon, Lékó Péter fél pontra a végső sikertől. Remek párharcokat hozott a 12. forduló is, tisztáldozatokat, minőségáldozatot is láttak a helyszínen drukkoló nézők, akiket élvezetes kommentálások avatják be a játszmák rejtélyeibe, az internetes közvetítés segítségével a sakkrajongók sokmilliós tábora követheti nyomon a lépéseket.

Az érdeklődés középpontjában két nagy összecsapás állt, az éllovas Lékó Péter a sötét bábukat vezette Veszelin Topalov ellen, míg az elmúlt két torna győztese, az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand a még veretlen holtversenyes társa, Michael Adams ellen világossal vette fel a küzdelmet.

Topalov és Lékó a Nimzoindiai védelemben csatázott, és remek partit játszottak. Világos vezérszárnyi kezdeményezését nagymesterünk egy váratlan tisztáldozattal keresztezte, és optimistán szemlélve a parti menetét, már-már a legszebb álmokat dédelgettük. Topalov megtalálta az egyetlen védelmet, a szenzációs játszma döntetlennel zárult. Lékó Péter éllovasként az egyetlen veretlen résztvevő a 14 fős mezőnyben. Anand alaposan meglepte angol ellenfelét.

Az oly sokszor megjátszott változatban minőséget áldozott. Adams számára kellemetlen volt, hogy indiai exvilágbajnok ellenfele "kottából" játszhatott, míg neki a tábla mellett kellett döntenie a bonyolult állásban. Vezércsere után világos összekötött szabadgyalogjai nagy veszélyt jelentettek, és kiskombináció el is döntötte a parti sorsát.

Polgár Judit nagyon jól hajrázik, a spanyol megnyitás Breyer változatában mért vereséget a sereghajtó Ivan Szokolovra, aki hatodik vereségét szenvedte el. A holland sakkozó vezérszárnyi akciója hatástalannak bizonyult a villámgyors világos támadással szemben. Judit tetszetős tisztáldozattal jutott döntő támadáshoz, és feljött a holtversenyes negyedik helyre.

Az orosz világbajnok Vlagyimir Kramnyik nem bírt Nigel Shorttal, honfitársa, Alekszandr Griscsuk is tehetetlen volt a remikirály Loek van Welyvel szemben. Peter Szvidler sem tudta megváltani a világot, és változatlanul a tabella alsó felében található. A teljesen formán kívül játszó Alekszandr Morozevics hatodszor kapitulált, Ruszlan Ponomarjov feljött ötven százalékra.

a 12. forduló eredményei:
Anand (indiai, 2786) - Adams (angol, 2741) 1 - 0 (Vezérindiai védelem, 42)
Griscsuk (orosz, 2710) - van Wely (holland, 2679) döntetlen (Vezércsel, 24)
Short (angol, 2674) - Kramnyik (orosz, 2754) döntetlen (Szicíliai védelem, 34)
Morozevics (orosz, 2741) - Ponomarjov (ukrán, 2700) 0 - 1 (Szicíliai védelem, 48)
Bruzon (kubai, 2652) - Szvidler (orosz, 2735) döntetlen (Szicíliai védelem, 20)
Topalov (bolgár, 2757) - Lékó Péter (2749) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 42)
Polgár Judit (2728) - Szokolov (holland, 2685) 1 - 0 (Spanyol megnyitás, 40)

a verseny állása:
1. Lékó Péter 8
2. Anand 7,5
3. Topalov 7
4-7. Polgár Judit, Adams, Griscsuk, Kramnyik 6,5
8-9. Bruzon és Ponomarjov 6
10-12. Short, Szvidler és van Wely 5,5
13. Morozevics 4
14. Szokolov 3

a verseny táblázata:

1.

Griscsuk

2710

orosz

x

=

1

=

=

=

=

=

0

1

=

=

=

6,5

2.

Short

2674

angol

=

x

1

0

0

=

1

0

=

=

=

=

=

5,5

3.

Morozevics

2741

orosz

0

0

x

0

=

1

1

=

=

0

=

0

0

4

4.

Bruzon

2652

kubai

=

1

1

x

0

=

1

0

=

=

=

=

0

6

5.

Topalov

2757

bolgár

=

1

=

1

x

0

=

=

1

1

=

0

=

7

6.

Polgár

2728

=

=

0

=

1

x

1

1

0

=

=

=

=

6,5

7.

Szokolov

2685

holland

=

0

0

0

=

0

x

=

=

0

0

=

=

3

8.

Lékó

2749

=

1

=

1

=

=

x

1

=

=

=

=

1

8

9.

Szvidler

2735

orosz

1

=

=

=

0

=

0

x

=

0

1

=

=

5,5

10.

Ponomarjov

2700

ukrán

0

=

1

0

1

1

=

=

x

=

=

=

0

6

11.

Kramnyik

2754

orosz

=

=

=

0

=

1

=

1

=

x

=

=

=

6,5

12.

Van Wely

2679

holland

=

=

=

=

=

=

=

0

=

=

x

=

=

5,5

13.

Adams

2741

angol

=

1

=

1

=

=

=

=

=

=

=

x

0

6,5

14.

Anand

2786

indiai

=

=

1

1

=

=

0

=

1

=

=

1

x

7,5



az utolsó forduló párosítása:
Szokolov - Anand
Lékó Péter - Polgár Judit
Szvidler - Topalov
Ponomarjov - Bruzon
Kramnyik - Morozevics
Van Wely - Short
Adams - Griscsuk