Vágólapra másolva!
Szerdán megkezdődött Debrecenben a 49. Bocskai István nemzetközi amatőr ökölvívótorna, melynek első napi nyolcaddöntőiből szinte valamennyi nevesebb magyar bokszoló továbbjutott.

Nem jelentett gondot a nyitókör az Európa-bajnoki és világbajnoki bronzérmes Káté Gyulának (64 kg), a 75 kg országos bajnokának, Szellő Imrének, de Dudás Tibornak (60 kg) és Régi Dánielnek (75 kg) sem. A hazai csapatból egyedül a 69 kg decemberi ob-győztese, Szili István maradt el a várakozásoktól, ugyanis kikapott finn ellenfelétől.

A 17 ország 109 versenyzőjét felvonultató mezőny rendkívül erősnek mondható, hiszen olyan igazi boksznagyhatalmak is nevezték öklözőiket, mint Oroszország vagy Törökország.