Vágólapra másolva!
Tizenegy sportágban 87 magyar versenyző vesz részt a Bangkokban augusztus 8-án kezdődő nyári Universiadén, s csapatunkban az egyik éremesélyes kétségkívül a női párbajtőrözők világranglistáját vezető, tavaly egyéniben vb-bronzérmes Szász Emese. A Honvéd Humán Rent vívónője idén két Világkupa-versenyt is nyert, a genti Eb-n csapatban ezüstérmet szerzett, a kontinensbajnokság után pedig Tunéziában pihent rá az egyetemista és főiskolás sportolók világjátékára.

- Az Eb-n egyéniben ötödik lett, majd utána csapatban ezüstérmes lett. Hogy vonta meg a mérleget? - kérdeztük Szász Emesét.
- Úgy, hogy a tervezett minimumot végül is teljesítettem. Nem tagadom, összességében jobb szereplésre számítottam. Ám annak mindenképpen örülök, hogy a világranglistát továbbra is vezetem, és az olimpiai kvalifikációs rangsorban sem estem vissza, sőt, kicsit előrébb is léptem. Ha most húznák meg a vonalat, mehetnék az olimpiára. Persze, tisztában vagyok vele, hogy még messze a vége...

- Számon tartja, hogy az egyes versenyek után hogyan változik a rangsor?
- Természetesen, sőt, még anyukám is számol!

- Az Universiade nem tartozik az olimpiai kvalifikációs versenyek közé. Ez azt jelenti, hogy Bangkokban felszabadultan vívhat?
- Mindenképpen. Fogalmazhatunk úgy, hogy ez afféle rutinszerző verseny lesz, amelyen bátran vívhatok.

- Hányadik Universiadéján vesz részt?
- A harmadikon. Már 2001-ben, Pekingben is ott voltam, azonban különösebb sikerélmény nélkül jöttem haza. A 2005-ös izmiri Universiadén csapatban ötödikek lettünk, egyéniben a nyolc közé jutásért a kínai Li Na győzött le. Vagyis még nem sikerült felállnom a dobogóra, de remélem, Bangkokban legalább egy érmet szerezek.

- Ezek szerint csapatunk is lesz?
- Igen, Kiskapusi Dórával és Izsó Katival hárman együtt éppen kiteszünk egy csapatot, tartalék nélkül.

- Milyen információja van a mezőnyről?
- Sajnos szinte semmilyen. A német Heidemannt kérdeztem, hogy jön-e Bangkokba, de azt mondta, hogy nem. Az orosz és az olasz válogatott mindenesetre zömében fiatal lányokból áll, szerintem közülük többekkel összefutok majd.

- Az Eb után kapott nyári szünetet?
- Szerencsére igen. Négy-öt napra leugrottam a Balatonhoz, és utána messzebbre is eljutottam. Múlt pénteken jöttem haza Tunéziából, Sousse-ból, ahol egy hetet nyaraltam. A szállodánkat csupán egy út választotta el a tengerparttól, így nem kellett messzire menni, hogy fürödhessek. Nagy kirándulásokat most nem tettem, inkább csak pihentem. S erre szükség is volt, mert 18-án jövünk haza Bangkokból, 20-án pedig már kezdjük a felkészülést a szentpétervári világbajnokságra.