Vágólapra másolva!
Lance Armstrong, a Tour de France kerékpáros körverseny korábbi hétszeres amerikai győztese kedden bejelentette, hogy folytatja profi versenyzői pályafutását, sőt jövőre újra a Tour de France bajnoka szeretne lenni.  Armstrong közleményében azzal indokolta döntését, hogy szeretné jobban tudatosítani az emberekkel, hogy mekkora csapást jelent a rákbetegség.

A Vanity Fair című lapban kedden megjelent interjújában pedig arról beszélt, hogy jövőre nyolcadszor is szeretné megnyerni a franciaországi kerékpáros körversenyt.

Armstrong 1997-ben egyetlen versenyen sem indult, mivel hererákot diagnosztizálták nála az orvosok. 1999 és 2005 között viszont minden évben megnyerte a Tour de France-t, amivel kivívta sokak csodálatát - különösen hazájában -, ám nem kevesek gyanakvását is, akik doppingolással gyanúsították meg. Armstrong mindig kategorikusan cáfolta, hogy tiltott teljesítménynövelő szereket használ volna.

A szakemberek szerint nemcsak annak köszönheti páratlan sikersorozatát, hogy mentálisan megerősödött: a betegség után máshogy épült fel az izomzata, 10 kilóval könnyebben tért vissza, így kitűnő "egynapos" versenyzőből a hegyek királya lett.

"Boldog vagyok, hogy a gyermekeimmel, családommal és barátaimmal egyeztetve bejelenthetem, eldöntöttem, visszatérek 2009-ben" - hallható a Youtube-ra felkerült videón is.

A VeloNews azt is tudni véli, hogy Armstrong az Astana csapat színeiben indul, s nemcsak a Tour de France-on áll rajthoz de négy másik országúti viadalon is. Először a februári Amgen Tour of California elnevezésű viadalon, de tervei között szerepel a Párizs-Nizza verseny, a Tour de Georgia, illetve a Dauphine-Libere is.


Előfordulhat viszont, hogy az Astana nem kap majd rajtengedélyt, mint ahogy idén ez meg is történt, az istállót doppingügyei miatt zárták ki a Tourról. Amennyiben megismétlődne a helyzet, úgy Armstrong a francia államfőhöz, Nicolas Sarkozyhez fordul.

"Már fel is hívtam őt emiatt" - jegyezte meg Armstrong.

Forrás: AFP

A Vanity Fairnek a Tour-legenda megerősítette, száz százalék, hogy elindul a francia körversenyen. Hozzátette, ha az olimpián a 41 éves Dara Torres érmet tudott nyerni úszásban, s a 38 éves Constantina Tomescu-Dita megnyerte a nők maratonfutását, akkor neki is lehet esélye. Eddig egy alkalommal fordult elő a Tour történetében, hogy 34 évnél idősebb kerekes győzzön: 1922-ben Firmin Lambot 36 esztendősen diadalmaskodott.

Lance Armstrong
Születési idő, hely: 1971. szeptember 18., Plano (Texas állam)
Magasság/testsúly: 1,78 m, 72 kg
Család: három gyermek apja - Luke, Isabelle Rose és Grace Elizabeth (ikrek)

Az 1992-es barcelonai olimpia után állt profinak, 1996-ig a Motorola, 1997-ben a Cofidis (betegsége miatt nem indult egyetlen versenyen sem), 1998-tól a US Postal, 2004-től a Discovery Channel csapat tagja.

Legnagyobb sikerei:
- 7 Tour de France-győzelem (1999-2005) - 22 etapsiker (82 nap sárga trikóban)
- világbajnok 1993-ban, olimpiai bronzérmes 2000-ben az egyéni időfutamban - Tour de Suisse-győztes (svájci körverseny) 2001-ben
- Criterium Dauphine Libéré-győztes 2002-ben és 2003-ban
- Midi Libre-győztes 2002-ben
- VK-győzelmek: San Sebastian 1995, Vallon Nyíl 1996.

Hererák miatt 1996 ősztől 1998 tavaszáig nem versenyzett.