Csütörtökön a középfutamban csak a negyedik legjobb időt úszta, amikor beszéltünk vele a célba érkezés után, kicsit hitehagyottnak tűnt. "Christian Sprenger 2:07,31-es világcsúcsa, ha nem is sokkoló, de elgondolkodtató. Nem tudom, hogy képes leszek-e ennyit úszni, de nem is biztos, hogy kell. A döntő teljesen új verseny lesz" - mondta Gyurta, és igaza lett.
A magyar versenyző a pénteki döntőben a hatos pályán, mellette a tavaly még hererákkal műtött amerikai Eric Shanteau az ötösön, a csütörtök óta világcsúcstartó ausztrál Christian Sprenger a négyesen, honfitársa, Brenton Rickard a hármason.
Gyurta ötvennél hetedik, száznál nyolcadik, ekkor sok magyar újságíró a kezébe temeti arcát. Pedig nincs rá okuk, mert az 1:02,14-es kezdés Gyurta karrierjének legjobb első száza ezen a távon.
Shanteau utcahosszal vezet, Gyurta még százötvennél is csak hatodik, de már ötödik sebességbe kapcsolt, déja vu érzése van az embernek, a kilenc évvel ezelőtti sydneyi olimpia 200 mell női döntőjében Kovács Ágnes versenyzett hasonló forgatókönyv szerint.
175-nél már Gyurta a második, más dimenzióba kerül, mint a többiek, ők mintha egy helyben állnának, a húszéves olimpiai ezüstérmes meg méterről méterre dolgozza le hátrányát. Még a célban is Shanteau feje van előrébb, de nem az számít, hanem a kéz, és mivel az amerikai 2,5 méteren át csúszik, Gyurta meg szemfülesen rádupláz egy negyedtempót, egy századdal Shanteau előtt állítja meg az órát.
Az idő 2:07,64 perc, hatalmas Európa-csúcs. Gyurta világbajnok, 2005, Montreal (Cseh László négyszáz vegyesen) után az első magyar vb-aranyérmes!
A dobogón állva szélesen mosolyog, nála csak Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, a FINA végrehajtó bizottságának újdonsült tagja a örül jobban, amikor nyakába akasztja az aranyérmet. "Életem legboldogabb napja ez" - rebegi a máskor mindig cinikus Gyárfás.
Gyurta úgy nyilatkozik, mint egy rutinos bajnok, pedig eddig még "csak" rövid pályás Eb-ről rendelkezik aranyéremmel. "A világbajnokság előtt az volt a célom, hogy a japán Kitadzsima Koszuke távollétében aranyérmes legyek, de az előfutamban az ausztrálok által úszott szédületes idők egy picit elbizonytalanítottak. Az utolsó métereken semmit sem láttam, csak igyekeztem minél jobb ritmusban célba érkezni. Ennél jobban nem is lehetett volna. Tegnap elrontottam az utolsó ötven métert, dühös is voltam emiatt, ezért most maximálisan figyeltem. Nem érdekel, hogy egy századdal vagy egy másodperccel győztem, csak az a lényeg, hogy győztem. Az nevet, aki utoljára nevet..."
"A felkészülésem sokkal jobban sikerült, mint tavaly az olimpia előtt, mindent át tudtunk venni Sanyi bával (Széles Sándor, Gyurta edzője -a szerk.). A döntő előtt semmire sem gondoltam, igyekeztem kitisztítani az agyamat, mindig ez a módszerem, s rendszerint be szokott jönni. Csak arra összpontosítottam, hogy mit kell tennem a vízben, fejben újra meg újra leúsztam a világbajnoki döntőt. A mesterem azt mondta, Csak Shanteau-ra figyeljek, így is tettem. Csak egyetlen pillanatig vezettem, de az elég volt" - mondta Gyurta, majd boldogan fényképezkedett edzőjével.
"Korábban sokan megpróbálták szétszakítani a kettősünket, de nem sikerült, mert Dani kitartott mellettem, aki tizenegyedik éve vagyok az edzője" - mondta könnyes szemmel Széles Sándor.
"Most végre bebizonyosodott, hogy érdemes volt. A versenyzői hűség meghozta gyümölcsét. Engem nem zavart, hogy sokan aranyérmet vártak tőle, de őt sem idegesítette, mert az athéni olimpia óta lényegében ez az elvárás. Dani csodálatos versenyző típus, ha jol sikerül a felkészülése, akkor mindig kihozza magából a maximumot. Nem idegesített, hogy száznál még az utolsó helyen úszott, nem ma kezdtem ezt a szakmát, szerintem a többiek egy kicsit elsiették az első százat. Dani - bár utolsó volt féltávnál - élete legjobb első százát teljesítette kétszáz közben, így hát nem féltettem őt, csak abban nem voltam biztos, hogy elég lesz-e a száz méter a hátrány ledolgozásához. Az utolsó tempónál roppant rutinosan és ügyesen ráduplázott, és ezzel nyerte meg a világbajnokságot."
Cseh László: Kemény munka és egy kis szerencse Gyurta Dániel előtt utoljára 2005-ben ünneplhettünk magyar aranyérmet úszóvilágbajnokságon, Montrealban Cseh László győzött 400 vegyesen. "Nagy volt Dani, pompásan hajrázott és még egy pici szerencséje is volt, mert ahogy én láttam, a hajrában a amerikai Shanteau mintha elnézte volna a falat" - mondta Cseh, aki egy nappal korábban ezüstérmes lett a 200 vegyesen, pénteken pedig a 4x200 méteres gyorsváltó tagjaként versenyzett. "Gratulálok neki, ez egy hatalmas siker, amire kemény munkával szolgált rá. Ami engem illet, a váltóban próbáltam nagyon jó időt úszni és ezért úgy elfáradtam, hogy - ha történetesen döntőbe jutottunk volna - a második nekifutást alighanem le is mondtam volna." - Foglalkozol még a 200 vegyes döntőjével, mondjuk azzal, hogy talán győzhettél is volna? - A pénteki szereplésed után szombat a pihenőnapod. Mivel fogod tölteni? - A hét utolsó napja ígérkezik római világbajnoki szereplésed csúcspontjának. Következik a 400 méteres vegyes úszás, az a szám, amiben négy éve világbajnoki aranyérmet nyertél. - Soha nem szoktál válaszolni arra, hogy milyen idővel milyen helyezést is veszel célba, valóságos csodának számítana, ha éppen most szánnád el magadat a nagy kitárulkozásra... Szalay Péter |