Vágólapra másolva!
A hétszeres világbajnok Benedek Dalma és a háromszoros olimpiai bajnok Janics Natasa is jelezte, hogy szerb színekben folytatná a kajakozást, és a labda jelenleg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség térfelén pattog - írja a vajdasági Magyar Szó.

Benedek ügye gyakorlatilag eldőlt, múlt csütörtökön jelentette be, hogy országot vált, Janicsról viszont egyelőre annyit tudni, hogy férje, Andrian Douchev Szerbiában kapott munkát, és a Londonban egy ezüst- és egy bronzérmet szerző klasszis követheti párját.

Mirko Nisovic, a Szerb Kajak-kenu Szövetség elnöke közleményében jelezte, Janics Natasa ügyében nem a szövetség, hanem a Szerb Olimpiai Bizottság jár el.

"Mindenki előtt világosnak kell lennie, hogy a mi költségvetésünk nem elég arra, hogy 'kibírja' Natasát és az ő csapatát. Ha a megbeszélések sikerrel járnak, akkor Natasa szerb színekben indul majd a versenyeken, de ahogy mondtam is, a részletekért és a feltételekért a Szerbiai Olimpiai Bizottság vezetőivel kell konzultálniuk. Befejezésként: Benedek és Janics esetében sem folytatott a kajak-kenu szövetség semmilyen megbeszéléseket. Mindketten kifejezték óhajukat, hogy szerb színekben versenyeznének. Mi tárt karokkal fogadjuk őket" - idézte a Magyar Szó Nisovicot.

A szerb kajakelnök azt is kifejtette, Benedek és Janics esetében is a magyar szövetség mondja ki a döntő szót, és a nemzetközi szövetség jóváhagyására is szükség van. "A szerb szövetség minden papírt kiadott. Hagyják békén ennek a mesének a szereplőit. Most a másik fél lépésére várunk" - teszi hozzá Nisovic.