Vágólapra másolva!
A koronavírus-járvány miatt meghosszabbítják Tokióban a veszélyhelyzetet, kevesebb mint két hónappal a nyári olimpia rajtja előtt.

Japán miniszterelnöke, Szuga Josihide csütörtökön arról beszélt, hogy ugyan a főváros egyes részein csökken az új esetek száma, ugyanakkor óvatosságból a rendelkezéseket továbbra is fenn kell tartani.

Az ötkarikás játékok helyszínén és nyolc további prefektúrában hétfőig van érvényben a veszélyhelyzet, amelyet a tervek szerint június 20-ig hosszabbítanak meg.

Kevesebb mint két hónappal az olimpia rajtja előtt Tokióban meghosszabbítják a veszélyhelyzetet Forrás: AFP/Charly Triballeau

Az olimpiára és a paralimpiára 15 ezer sportoló és több tízezer hivatalos személy, valamint kísérő utazna Japánba.

A nyári játékok megnyitójára a tervek szerint július 23-án kerül sor, a záróünnepség pedig augusztus 8-án lenne. A paralimpia augusztus 24-én kezdődik és szeptember 5-ig tart.