Vágólapra másolva!
Az Európai Úszó Szövetség (LEN) nem hív meg orosz és fehérorosz sportolókat, illetve tisztviselőket az égisze alá tartozó eseményekre.

A szervezet vezető testületének döntése az oroszok - fehérorosz támogatást élvező - ukrajnai háborújára válaszul, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ajánlását figyelembe véve született meg.

A LEN egyúttal támogatja a horvát műúszók és műugrók szövetségének humanitárius segélyakcióját, melynek keretében otthonukból menekült ukrán sportolókat fogadnak be családtagjaikkal együtt. A tervet, melynek megvalósulásával az érintettek továbbra is készülhetnének a nemzetközi versenyekre, és azokon ezután is képviselhetnék Ukrajnát, a vizes sportok nemzetközi szövetsége (FINA) is támogatja.

Az orosz Alekszej Kacsev a férfi 200 méteres gyorsúszás döntőjében a kazanyi rövidpályás úszó Európa-bajnokságon Forrás: Sputnik via AFP/Maksim Bogodvid

A horvát sportminisztérium közreműködésével zajló projektben többek között Zágrábban, Zadarban (Zára) és Rijekában (Fiume) fogadnak majd családokat.

Arról is döntés született, hogy további határozatig nem rendeznek LEN-eseményeket orosz és fehérorosz területen.

A FINA kedden azt közölte, hogy orosz és fehérorosz sportolók függetlenként versenyezhetnek az eseményein.