Vágólapra másolva!
Hétfőn este a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon az olimpiai bajnok Milák Kristóf magabiztosan nyerte a férfi 200 méteres pillangóúszás elődöntőjét, míg az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás egy elképesztő hajrá végén a harmadik helyen végzett a futamában, ezzel a hatodik legjobb idővel ő is bejutott a fináléba.

Milák Kristóf, a 200 méteres pillangóúszás olimpiai, világ- és Európa-bajnoka, világcsúcstartója hétfőn délelőtt simán nyerte az előfutamát, így legjobb idővel jutott be a középdöntőbe.

„Komolyan és szerényen, mint a képességeim, úgy álltam hozzá a ma reggelhez.

Okosan, összeszedettem úsztam, ha délután is hasonló időt úszok, könnyedén meglesz a döntő" - mondta a futam után Milák Kristóf.

Milák Kristófból árad a lazaság Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás negyedik lett az előfutamában, ezzel a nyolcadik legjobb idővel ő is elődöntőbe jutott. A pécsiek 25 éves versenyzője idei legjobb eredményénél (1:55.01) egy másodperccel volt lassabb délelőtt, 1:56.09-cel csapott a célba.

„Picit vissza kellett fognom magam, saját magamra, a tempóimra, a légzésemre koncentrálni, hiszen a többiek nagyon bekezdtek, a

- értékelt az előfutama után Kenderesi Tamás.

Kenderesi Tamás szenzációsan úszott Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az első középfutamban Kenderesi Tamás gyengén rajtolt, végig a mezőny végén tempózott, és 100 méter után az utolsó helyen fordult. Úgy tűnt, az olimpiai bronzérmes úszó kiesik, ugyanis 150 méter után is az utolsó helyen állt, azonban az utolsó 50 méterre mozgósította az erőtartalékait, és egy akkora hajrát bemutatott, hogy végül a harmadik helyen ért célba. A Duna Arénában valóságos hangrobbanást eredményezett Kenderesi szenzációs úszása, amely a hatodik legjobb döntős időt eredményezte.

„Úgy úsztam, ahogy az edzőmmel megbeszéltük.

– mondta az M4 Sport kamerája előtt Kenderesi Tamás, aki az 1:54.79 perces idejével az idei legjobbját úszta.

Kenderesi Tamás a frászt hozta a nézőkre Fotó: Csudai Sándor - Origo

A második középfutamban a világcsúcstartó Milák Kristóf esélyt sem adott a riválisainak. Az olimpiai bajnok féltávnál is az első helyen állt, végül elképesztő magabiztossággal, másfél másodperc előnnyel nyerte a futamát, 1:52.39-es idejével pedig első helyen jutott be a kedd esti fináléba.

– értékelt az M4 Sport kamerája előtt Milák Kristóf, akinek az 1:52.39 perces ideje minden idők kilencedik legjobb úszása ebben a számban.

A versenyszám döntőjét kedden 18.54-kor rendezik.

Milák Kristóf erődemonstrációt tartott Fotó: Csudai Sándor - Origo

A női 1500 méteres gyorsúszás döntőjét az ötszörös olimpiai bajnok Katie Ledecky nyerte. Az amerikai úszó közel 14 másodpercet vert a második helyen beérkező honfitársára, Katie Grimesra.

A női 100 méteres hátúszás fináléját a korábbi világcsúcstartó, az amerikai Regan Smith nyerte, aki 18 századdal végzett a kanadai Kylie Masse előtt.

A 21 éves Thomas Cecconé az első világrekord az idei úszó-világbajnokságon Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Az úszó-világbajnokság harmadik napján megszületett az első világrekord is.

Az olasz Thomas Ceccon 51.60-as idővel nyerte a férfi 100 méteres hátúszás döntőjét, ezzel pedig átadta a múltnak Ryan Murphy 51.85-ös rekordját, amit az amerikai versenyző a 2016-os riói olimpián állított fel.