Vágólapra másolva!
Életmenő szívműtéten esett át az ausztrálok legendás bokszolója, Jeff Fenech, aki négy súlycsoportban is világbajnoki címet nyert.

Nyitott szívműtétet hajtottak végre Mike Tyson korábbi edzőjén

A Fox Sports beszámolója szerint Fenech szerdán még egy bokszgálán vett részt az ausztrál Wollongong városában, ám hirtelen rosszul lett, emiatt azonnal kórházba szállították Sydney-ben. Fenech közel két hétig küszködött egy rejtélyes betegséggel, ami magas lázzal és duzzanatokkal járt. A kardiológiai vizsgálat során aztán kiderült, hogy az egyik szívkamrája nem jól működik, ezért azonnal megoperálták. Az 59 éves bokszlegenda közel hat órán át tartó nyitott szívműtéten esett át. A beszámolók szerint bakteriális fertőzés miatt begyulladtak a szívbillentyűi, ezért azt a szívbillentyűjét is kicserélték, amelyet öt éve helyeztek be egy sürgősségi műtét során.

Hublot x WBC 'Night of Champions' Gala, Jeff Fenech
Jeff Fenech másodszor esett át szívműtéten, élete eddigi legnagyobb harcát vívja
Fotó: NurPhoto via AFP

A négyszeres világbajnok kommentátor kollégája, Ben Damon csütörtökön megerősítette, hogy Fenech sikeres műtéten esett át.

Remek hír! A legendás Jeff Fenech sikeres nyitott szívműtéten esett át. Most a kórházban lábadozik”

 – írta Damon a közösségi oldalán.

Az 59 éves bokszolót Ausztrália valaha volt legnagyobb ökölvívójaként tartják számon, 33 meccséből 29-et nyert meg. Fenech 1984-ben mutatkozott be a profik között. Egészen az Azumah Nelson elleni 1991-es csatájáig hibátlan volt a mérlege. 1985 és 1987 között a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) harmatsúlyú, 1987 és 1988 között a WBC kispehelysúlyú, majd 1988 és 1990 között a WBC pehelysúlyú világbajnoka volt. 1992-ben volt egy visszavágójuk, de azon Nelson kiütötte ellenfelét. Fenech a karrierjét 1996-ban zárta le, majd 2008-ban még egyszer megmérkőzött Nelsonnal, akkor egyhangú pontozással legyőzte riválisát. A Boksz Világtanács (WBC) 2022-ben nagypehelysúlyú világbajnoki övet adományozott Jeff Fenech-nek a korábban döntetlennel zárult Azumah Nelson elleni címmérkőzését követően. Később az egykori vitathatatlan nehézsúlyú világbajnok, Mike Tyson edzője volt.