Vágólapra másolva!
Finoman szólva sem aratott nagy sikert a sportág híveinek körében a Magyar Triatlonszövetség új imázsfilmje. A közösségi médiában a film és annak készítője kap hideget-meleget.

A 34 másodperces kisfilmet a legnagyobb közösségi videómegosztóra és a Facebookra is feltették. Megmutatjuk mi is.

Az egészen világosan látszik, hogy

az alkotók a mai, úgynevezett Tik-Tok generációnak készítették a kisfilmet. 

Nem csak azért, mert 34 másodpercben mutatják be a sportágat, hanem azért is, mert az egymásra vágott, szinte villámszerű snittek is a jelenkor trendjének megfelelően készültek.

A sportági szövetség Facebook-oldalán a film alatt gyorsan elszabadultak az indulatok. Olyanok is hozzászóltak, akik korábban az olimpiai játékokon is szerepeltek - ilyen volt Kuttor Csaba, aki két olimpián indult magyar színekben. Ő a következőket írta: 

Ennek inkább az az üzenete, hogy a triatlonisták bénák, még egy kisfilmet sem tudnak összerakni."

A stúdiós kocogások teljesen életidegenek a triatlontól."

Nem rejtette véka alá véleményét a Budapest Sportiroda vezetője, Kocsis Árpád sem, aki az elmúlt évtizedekben számtalan nagysikerű utcai futóversenyt és tömegsport rendezvényt bonyolított le. 

Tényleg ez a triatlon? Tényleg belerúgunk a kerekpárba? (Kb. el is zavart volna a kerékpár edzőm 50 évvel ezelőtt, ha ilyet teszek.) Tényleg ilyen összevisszaság ez a sportág? No, meg kinek szól? A tik-tokos fiataloknak, hogy kezdjék el?

 Vagy az amatőr sportoló felnőtteknek, hogy végre ismét legyen tömegbázis?" - írta Kocsis Árpád.

Bár a hozzászólások többsége elégedetlen volt a látottakkal, azért akadnak olyanok is, akiknek tetszett a film. Zelcsényi Miklós azt írta, hogy számára öröm a film megszületése. Szerinte az is jó dolog, hogy a szövetség elkezdte a sportág népszerűsítését.

Bicsák Bence triatlonos a 2021-es tokiói olimpián
Fotó: Charly TRIBALLEAU / AFP

A hozzászólások alatt többször felbukkant Szieber Ákos válasza. Ebből megtudtuk, hogy Szieber pár héttel korábban csatlakozott a Magyar Triatlon Szövetséghez, hogy - innentől idézzük: 

a piacról szerzett tapasztalatommal és a sportági ismeretemmel új szemléletet, új kommunikációs szokásokat vezessek be, és a triatlon sportágat a megérdemelt minőségben, professzionális szinten képviseljem"

- írta Szieber, akiről az is kiderül, hogy jelenleg ő a Magyar Triatlon Szövetség operatív és kommunikációs igazgatója. Szieber arra is felhívta a figyelmet, hogy ez a film a triatlont, mint életformát mutatja be és nem csak a versenysportról, az élsportól szól. 

A készítők közül  Varga Aliz keratív igazgató - néhány angol kifejezést is a mondandójába csempészve - így beszélt: "Szerettünk volna olyan filmet készíteni, ami bemutatja és népszerűsíti a sportágat, image filmként (vagyis imázsfilmként) funkcionál. 

Amikor megkaptuk a lehetőséget, mindent pár nap alatt kellett kitalálni és leszervezni a sportolók szoros időbeosztása miatt, mert volt aki a forgatás utáni napon már külföldön állt rajtvonalhoz, így csak pár óránk volt velük dolgozni. 

A vizuális koncepció elsődlegesen a sportolók fizikumára koncentrál, ők a hero-k (azaz a hősök) a filmben. A velük készült stilizált képek gyors kamera mozgással lettek felvéve, hogy még dinamikusabbak legyenek, átérezhető legyen a fókuszáltság, verseny előtti feszültség, ami mind a tágabb, mind a makró felvételeken megjelenik." (A szöveget változtatás nélkül közöltük.)

A film tehát megosztja a triatlonos társadalmat.

 Többen botrányosnak tartják az alkotást, mások szerint nagyszerű a kezdeményezés. 

Minden bizonnyal a figyelem felkeltése volt a készítők célja. Ez maradéktalanul sikerült.