Vágólapra másolva!
A francia Valentin Paret-Peintre nyerte Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny tizedik szakaszát, amelyen Valter Attila a 35. lett, az összetett élén pedig változatlanul a szlovén Tadej Pogacar áll.

A hétfői pihenőnapot követően kedden a Pompei és Bocca della Selva között 142 kilométeres etap várt a kerékpárosokra, a táv derekán egy második kategóriás emelkedővel, a végén pedig első kategóriás hegyi befutóval. Négyen nem vállalták a folytatást, köztük a magyar bajnok Valter csapattársa, a vasárnap Nápolyban szakaszt nyerő holland Olav Kooij, aki a szünnapon belázasodott, így a Visma-Lease a Bike már csak öt bringással szerepel az olasz körversenyen - írja az MTI.

Az  UAE szlovén versenyzője, Tadej Pogacar továbbra is magabiztosan vezeti az összetettet
Fotó: Luca Bettini / AFP

A szakasz utolsó része nagyon megrostálta az élmezőnyt és a fő csoportot is, Valter csak az utolsó kilométereken szakadt le az egyik üldözőbolyból, és végül  35. lett 5:15 perc hátránnyal. Pogacar és közvetlen riválisai együtt érkeztek be a célba, így a szlovén sztár megőrizte 2:40 perces előnyét a kolumbiai Daniel Martínezzel szemben. Valter összetettben a 34. helyen áll.

Eredmények, Giro d'Italia (a viadal honlapja alapján):
 

10. szakasz, Pompei-Bocca della Selva, 142 km, hegyi befutó:
1. Valentin Paret-Peintre (francia, Decathlon-AG2R-La Mondiale Team) 3:43:50 óra
2. Romain Bardet (francia, dsm-firmenich - PostNL) 29 mp hátrány
3. Jan Tratnik (szlovén, Team Visma - Lease a Bike) 1:01 p h.
...35. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) 5:15 p h.

 

Az összetett élcsoportja:
1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 36:46:08 óra
2. Daniel Martínez (kolumbiai, BORA-hansgrohe) 2:40 p h.
3. Geraint Thomas (brit, Ineos Grenadiers) 2:58 p h
...34. Valter 35:21 p h.

 

Szerdán a Foiano di Val Fortore és Francavilla al Mare közötti 207 kilométeres távval folytatódik a 107. Giro d'Italia, a mezőny összesen 3400 kilométert teker, amíg a jövő vasárnapi záróetapon Rómában célba ér.