Vágólapra másolva!
Alaposan rájár a rúd mostanában a Barcelona csatárjára, Patrick Kluivertre, akit a napokban ittas vezetésen értek a katalán fővárosban, most pedig azzal vádolják, hogy a múlt hónapi, Dánia elleni barátságos válogatott mérkőzés előtt Koppenhágában két honfitársával, Frank de Boerral és Edgar Davidsszal együtt egy sztriptíztáncosnőkkel izgalmasabbá tett partin járt.

A minap az egyik dán napilapban, a Berlingske Tidendében cikk jelent meg arról, miszerint a november 10-i meccs előtt a három holland futballista egy közismert dán üzletemberrel, Kim Lodruppal, valamint jó néhány fiatal hölggyel (köztük a közkedvelt dán sztriptíztáncosnővel, Kira Eggersszel) kisebbfajta bulit rendezett a holland válogatottnak szállást adó hotelben.

A lap szerint a játékosok üzleti tárgyaláson vettek részt Lodruppal, és azt követően rúgtak ki egy kicsit a hámból. A focisták persze tagadják a dolgot, véleményük szerint szó sem volt semmiféle buliról.

"Az egész egy nagy hazugság. Ismerem Lodrupot már egy ideje, és valóban beszéltem vele a mérkőzés előestéjén a szálloda folyosóján, de Edgar és Frank ott sem volt" - mondta Kluviert, az egyik másik megvádolt, Frank de Boer pedig kijelentette: "Felvettem a kapcsolatot az ügynökömmel, Rob Jansennel, hogy perelje be az ominózus újságot. Egyébként minden fontos üzleti ügyben ő szokott tárgyalni, jómagam csak a végső stádiumban szoktam bekapcsolódni a dologba. Egy válogatott meccs előtt pedig végképp nem tennék ilyet."

A Holland Labdarúgó-szövetség is hivatalos kommunikét bocsátott ki az ügyben, amelyben a következő állt: "Kivizsgáltuk az ügyet, és így kiderült, hogy az újság által említett üzletember valóban beszélt a szóban forgó focistákkal a szállodában, és hogy a társaságában több fiatal hölgy is volt. Ők azonban az üzletemberrel együtt a szövetségi kapitány kérésére 11 órakor elhagyták a hotelt."

Erre szokták mondani, hogy nem zörög a haraszt...

Korábban: