Vágólapra másolva!

A hét világválogatottja (2004. október 11-17.).

A hétközi világbajnoki selejtezők után a figyelem ismét a nemzeti bajnokságok felé fordult, és bizony kevés olyan focista akadt, aki a válogatott után klubcsapatában is kiemelkedő teljesítményt tudott nyújtani. Így aztán elsősorban a bajnokik alapján válogattuk ki a hét álomtizenegyét, de persze a nemzeti csapatban nyújtott jó teljesítményt is számításba vettük. 
David James (angol, Manchester City): A hét végén a Chelsea elveszítette veretlenségét az angol élvonalban, a londoniak a Manchester Citytől kaptak ki. Ez nagy részben volt köszönhető a manchesteriek kapusának, Jamesnek volt köszönhető, aki fantasztikusan védett, és több bravúrt is bemutatva őrizte meg kapuját a góltól.
Nicolas Savinaud (francia, FC Nantes): A Kanárik a Paris Saint-Germiannel folytattak öldöklő küzdelmet a hét végén a francia élvonalban, és az utolsó percben szerzett tizenegyes-góllal gyűjtötték be a három pontot. A büntetőt a jobbhátvéd Savinaud értékesítette, aki az egész találkozón kiválóan futballozott, és a mezőny legjobbja volt.Per Mertesacker (német, Hannover): A hannoveri együttes a hét végén véget vetett a Wolfsburg győzelmi sorozatának, és ezzel letaszította a Farkasokat az első helyről a Bundesligában. A győzelem egyik fő letéteményese a fiatal középhátvéd, Mertesacker volt, aki remekül dirigálta a hátsó alakzatot - ráadásul a hét közben az U21-es válogatottban is kiválóan futballozott.Stéphane Grichting (svájci, AJ Auxerre): Az Auxerre annak ellenére remekül tartja magát a Ligue 1 élmezőnyében, hogy a nyáron több kulcsember is távozott az együttesből, tíz forduló után a csapat a harmadik helyen áll. A Lens elleni 3-0-s győzelemből a védő Grichting is góllal vette ki a részét, és emellett alapfeladatát is tökéletesen látta el.Julian Gray (angol, Birmingham City): A birminghamiek mestere, Steve Bruce nem volt könnyű helyzetben a Manchester United elleni bajnoki előtt, hiszen több védője is kidőlt a sorból, így aztán a balhátvéd pozíciójába az alapvetően középpályás Grayt rendelte vissza. A húzás azonban bejött, mert a focista remekül megállta a helyét, és leradírozta a pályáról a MU portugál klasszisát, Cristiano Ronaldót.
Christian Wilhelmsson (svéd, RSC Andetlecht): A háromkoronások a múlt héten meglepően magabiztos győzelmet arattak Izlandon, és a 4-1-es svéd győzelmet hozó összecsapáson a gárda egyik legjobbja a jobbszélső Wilhelmsson volt, aki előbb gólpasszt adott Henrik Larssonnak, majd maga is betalált egy távoli kapáslövésből. Ráadásul a hét végén klubcsapata színeiben is remekelt.Deco (portugál, FC Barcelona): A luzitánok alaposan kijavították a Liechtenstein elleni döntetlent, és ennek az oroszok látták kárát, hiszen a szbornaja ellen a portugál csapat hetet vágott. A gólzáporból Deco is kivette a részét, és a középpályás a hét végén a Barcelona mezében is betalált, utóbbi gól három pontot ért csapata számára.Francesco Totti (olasz, AS Roma): A Farkasok játékmestere a squadra azzurában is megkapta a karmesteri pálcát Marcello Lippitől, és a beloruszok elleni vébéselejtezőn ezt két góllal hálálta meg. Totti ezek után a hét végi bajnokin is kissé hátrább húzódva szerepelhetett, és ennek meg is volt az eredménye, hiszen megint jól futballozott, és gólt is szerzett.Daniele Mannini (olasz, Brescia): A bresciai együttesnek létfontosságú volt a győzelem a hét végi bajnokin a Parma ellen, hiszen a csapat az utolsó előtti helyen állt a tabellán. Nos, a gárdának sikerült nyernie, és a meccs főhőse a fiatal középpályás, Mannini volt, aki góllal és gólpasszal vette ki a részét a három pont megszerzéséből.
Adriano (brazil, Internazionale): A hórihorgas támadó már a szerdai, Kolumbia elleni vébéselejtezőn is betalált, ám lövése hiába haladt át a gólvonalon, a játékvezető úgy látta, hogy a labda a vonal előtt pattant. A hét végén azonban már senki sem vehette el tőle a gólokat: az Udinese elleni bajnokin két egészen fantasztikus találatot ért el, és az olasz lapok jogosan írtak szuperlatívuszokban teljesítményéről.Jimmy Floyd Hasselbaink (holland, Middlesbrough FC): A Boro alapos verést mért a Blackburn Roversre, amelyben Hasselbaink vitte a főszerepet. A holland támadó a második játékrészben mesterhármast vágott a hazaiaknak, és teljesítményének is köszönhetően a csapat a tabellán egészen az ötödik helyig nyomult előre.