2002: Világkupát nyert a Real Madrid

Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt december 3-án!

1923-ban ezen a napon született Stjepan Bobek, a jugoszláv válogatott történetének legeredményesebb játékosa. Zágrábi gyerekként a város szinte valamennyi jelentősebb csapatában megfordult, a HSK Derbin, az SK Zagreben, a HSK Licacninon és a HASK Gradjanskin (a mai Dinamo) keresztül vezetett az útja a belgrádi FK Partizan öltözőjébe.

A Szépfiúnak és Csodagyereknek becézett Stjepan rendkívül fiatalon került az ország egyik legnagyobb klubjához, ahol legendás játékossá nőtte ki magát. A fekete-fehér mezt 468 összecsapáson húzta magára, ezeken a találkozókon 403 gólt szerzett. Mérkőzései száma alapján a klub örökranglistájának harmadik helyén áll, találatai révén pedig az első.

Mind a mai napig rekorder, nála több gólt egy találkozón senki sem szerzett Jugoszláviában: 1947. június 8-án a Partizan 10-1-re verte a nisi 14. Oktobar csapatát, Bobek egymaga kilenc gólt szerzett! Természetesen a sok találat nem maradt klubsikerek nélkül, Bobek (kétszeres gólkirály) és a Partizan két bajnoki címet és négy kupagyőzelmet ünnepelhetett azokban az években.

A jugoszláv válogatottban (1946-56) 63 mérkőzésen 38 gólt szerzett, szerepelt az 1948-as és 1952-es olimpiákon (mindkét tornán ezüstérmet nyert a nemzeti csapat), valamint az 1950-es és 1954-es világbajnokságokon. Visszavonulása után edzőként dolgozott, megfordult a CWKS Warszawa (a mai Legia), az FK Vardar, a Panathinaikosz és az Olimpiakosz kispadján. A diadalok itt sem kerülték el, több bajnoki címet és kupagyőzelmet szereztek az általa irányított csapatok.

2002-ben ezen a napon játszották a Világkupa-döntőt. Dél-Amerika és Európa legjobb klubcsapata a szokásoknak megfelelően akkor is Japánban találkozott egymással, ám nem Tokióban, hanem a világbajnokságra épített jokohamai stadionban. A Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid nem a legjobb előjelekkel utazott el Ázsiába, hiszen a mérkőzést megelőzően csupán a hetedik helyen állt a bajnokságban, ám a csapat mestere, Vicente del Bosque még Madridban megnyugtatta a rajongókat, hogy a BL és az európai Szuperkupa után a Világkupát is elhódítják.

Dél-Amerika képviseletében az Olimpia Asunción vizitált Japánban, amelyet annak ellenére mindenki esélytelennek tartott, hogy a szubkontinensen a klubot csak a kupák királyának nevezik. Az ultramodern stadionban 72 000 néző előtt a brazil Simón vezette ki a csapatokat, a spanyol klub a Casillas - Míchel Salgado, Iván Helguera, Hierro, Roberto Carlos, Figo, Makelele, Cambiasso, Zidane, Raúl, Ronaldo összeállításban kezdett, míg a paraguayiak argentin mestere, Nery Pumpido a Tavarelli - Isasi, Zelaya, P. Benítez, Jara, Orteman, J. Cáceres, Enciso, Córdoba, M. Benítez, López tizenegynek szavazatott bizalmat.

Az már az első percekben is látszott, hogy a Real valóban nagyon komolyan veszi a mérkőzést, hiszen a spanyolok hatalmas koncentrációval játszottak, és gyorsan sikerült is vezetést szerezniük: Roberto Carlos passzát Raúl ügyesen átlépte, Ronaldo így egyedül törhetett kapura, és nem is hibázott. Egyből utána viszont a paraguayiak a loboncos hajú Córdoba révén a kapufát találták el, vagyis megvolt a lehetőségük az egyenlítésre. A Real ugyan mezőnyfölényben játszott, de a madridiak a félidő végén csak Casillasnak köszönhették, hogy nem kerültek hátrányba, a portás hatalmas bravúrral védte Miguel Benítez közeli lövését, és érezni lehetett, hogy az Olimpia bármikor jó lehet egy gólra.

A helyzet a szünet után nem sokat változott, megint a Real került fölénybe, ám helyzeteit újból sorra kihagyta. A Madridból különösen Figo és Roberto Carlos játszott kiválóan, utóbbi tulajdonképpen a teljes bal oldalt befutotta, de a tőle megszokott könnyelműsködés sem maradt el: egy alkalommal a saját tizenhatosán belül sarokkal akart felszabadítani, Benítez lecsapott a labdára, és lövését Casillas csak bravúrral tudta védeni. A találkozó tehát továbbra is izgalmas maradt, és elsősorban a madridiaknak köszönhetően látványos is, a kupa sorsa pedig csak akkor dőlt el véglegesen, amikor a Ronaldo helyére beállt Guti a kapuba fejelte Figo varázslatos beadását. A hátralévő időben már csak az volt a kérdés, hogy ki kapja meg a mérkőzés legjobbjának járó Toyota gépkocsit. Ahogyan azt várni lehetett, ez a díj Ronaldóé lett, a Fenomén ezzel újabb nagy lépést tett, a később meg is nyert Aranylabda felé.

Dévényi Zoltán