Vágólapra másolva!
 

Felépülését követően a Liverpool ellen már 45 percet töltött a pályán Gera Zoltán. A West Bromwich szurkolói nagy örömmel fogadták a szünetben pályára lépő játékost, akinek egy félidő is elég volt ahhoz, hogy a találkozót közvetítő angol kommentátor kiemelje: válogatottunk kapitányának jobb csapatban lenne a helye. Gera valóban sokat lendített a hazai csapat játékán, hiszen becserélését követően élénkült meg igazán a WBA játéka.

A 2-0-s liverpooli sikerrel záruló találkozó Gera szerint igazából az első félidőben dőlt el. "Sajnos kicsit megilletődötten játszott a csapat, úgy érzem, túlságosan tiszteltük a BL-győztest. A becserélésemet követően igyekeztem olyan felfogásban futballozni, hogy ne azt nézzem, ki az ellenfél, hanem hogy sikerüljön minél jobban segíteni a csapatot. Sikerült is helyzetbe kerülnöm, sajnos pont a kapust találtam telibe, jó lett volna gólt szerezni. Ennek ellenére úgy érzem, nem ment rosszul a játék, kihajtottam magam rendesen. Igyekszem kipihenni a meccs fáradalmait, és a jövő héten keményen készülni, mert reményeim szerint nem kizárt, hogy a következő mérkőzésen, vasárnap az Aston Villa ellen már a kezdőcsapatban kaphatok helyet."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!