A labdarúgásban, akárcsak majd minden sportágban, nagy szerepe van a szerencsének, és ennek megfelelően a futballisták is meglehetősen vallásos, babonás embereknek számítanak.
Sokszor előfordul, hogy a játékosok az égiektől kérnek segítséget, és nem egy játékos pályára lépése előtt mindig keresztet vet. Mindez leginkább a déli államokra (Spanyol-, Olaszország) jellemző, de nem csak ott bíznak különösen a felsőbb hatalmakban.
Néhány éve a szlovének ellen készülő román válogatott vezetői például a siker reményében elküldték a játékosok cipőit a cernicai kolostorba, hogy áldják meg a lábbeliket, és így minden passz és lövés jó helyre fog szállni.
Máshol a rosszabb eredményeket szokás ráfogni valamiféle átokra, amellyel az adott csapatot sújtják. Néhány esztendővel ezelőtt az angol negyedik vonalban szereplő Oxford United vezetőinek például a fülébe jutott, hogy a városban terjengő pletykák szerint a klubot egy cigány család átkozta el, akiket ki kellett költöztetni lakhelyükről az egyesület új stadionjának építése miatt. Az átok mindenesetre megfoganhatott, mert az Oxford abban az idényben az első 17 bajnokijából mindössze négyet tudott megnyerni.
A klubnál azonban nem estek kétségbe, hiszen jól tudták, hogy ilyen esetben mit kell tenni: természetesen papot kell hívni. Fel is kérték az oxfordi püspököt, Richard Harrist, hogy űzze el a rontást a csapatról, és az egyházi személy annak rendje s módja szerint az alkalomhoz illő öltözetben kiment a pályára, és a kezdőkörben egy kis szenteltvizet hintett szét, miközben megáldotta a pályát, illetve kérte az égieket, hogy óvják meg a focistákat a gonosztól. A hatás nem is maradt el: egy nappal később az Oxford már 2-2-es döntetlent ért el.