Vágólapra másolva!
László Csaba lett az ugandai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

A 42 éves, korábban a Ferencvárost és a Sopront is irányító szakember 2010-ig állapodott meg az afrikaiakkal. László Csaba Lothar Matthäust segítette a válogatottnál, miközben az FTC-nél is dolgozott.

Első idényében bajnoki ezüstérmes lett együttesével, az UEFA-kupában pedig a csoportkörbe jutott. Tavaly novemberi távozása után rövid ideig Sopronban tevékenykedett, és február óta munka nélkül volt.