Vágólapra másolva!
A Ferencváros hazai pályán - Tököli Attila és Jovánczai Zoltán találatával - 2-1-re nyert a Békéscsaba ellen a labdarúgó NB II 11. fordulójának szombati játéknapján, s ezzel megerősítette vezető helyét a tabellán.

Mindeközben az elvi megállapodás már megszületett, így nagy valószínűséggel Tiszavasváriban is pályára lép - október 31-én - a Ferencváros labdarúgócsapata, hogy jótékonysági mérkőzéssel, illetve annak bevételével támogassa az Olaszliszkán vasárnap halálra vert tanár családját.

A terv szerint a fővárosi alakulat a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei válogatottal játszana, a vendéglátó együttesben a megyei első osztályban szereplő játékosok futballoznának. Az FTC szerdán állt elő azzal a javaslattal, hogy jótékonysági mérkőzéssel segítené a meglincselt tanár hozzátartozóit. Akkor jelezte, hogy akár a nagy ellenfél Újpesttel is játszana.

Utóbbi csütörtökön reagált, közölve, elfogadja a meghívást. Az érintettek abban állapodtak meg, hogy amennyiben a két klub a Magyar Kupa következő körében egymás ellen mérkőzik, akkor a kupameccs bevételének meghatározott részét fordítják a nemes célra, ha az MK-ban nem találkoznak, a két együttes az idén barátságos mérkőzést vív egymással, és a jótékonysági meccs teljes bevételét kaphatja meg az elhunyt családja.

Szögi Lajost szombaton több mint kétezren kísérték utolsó útjára a tiszavasvári temetőben.

Eredmények:
Keleti csoport:
Budafok - Karcag 0-0
Kazincbarcika - Jászberény 2-0 (1-0)
Szolnok - Kecskemét 3-1 (0-1)
Baktalórántháza - Nyíregyháza 0-4 (0-2)
Ferencváros - Békéscsaba 2-1 (1-0)

Az állás:
1. Ferencváros 29 pont
2. Nyíregyháza 27
3. Tuzsér 20/10 mérkőzés

Nyugati csoport:
Mosonmagyaróvár - Lombard Pápa 2-5 (1-3)
Dunaújváros - Soroksár 3-0 (1-0)
Budaörs - Gyirmót 1-2 (0-1)
Hévíz - Celldömölk 1-1 (1-1)
Integrál-DAC - Felcsút 1-3 (1-1)
Haladás - Barcs 4-0 (2-0)

Az állás:
1. Gyirmót 22 pont
2. Dunaújváros 21 (28-14)
3. Barcs 21 (15-13)

A Haladástól 8 pontot levontak, amelynek így jelenleg 17 pontja van.