Vágólapra másolva!
Nem hosszabbított szerződést kínai klubja Carsten Janckerrel, a világbajnoki ezüstérmes, korábbi német futballsztárral.

A 32 éves csatár fél éve, 500 ezer dollárért szerződött a Shanghai Shanhua csapatához, ám csípősérülése miatt több mérkőzést kihagyott, és mindössze egyszer talált be a kapuba.

"Ez pályafutásom egyik legsötétebb pillanata. Most Olaszországba utazom egy kis pihenőre, és eldöntöm, hogy visszavonulok-e vagy sem" - kesergett a 194 centis légiós.

Jancker négy bajnoki cím mellett 2001-ben Bajnokok Ligáját nyert a Bayern Münchennel, majd az Udinesét és tavalyig a Kaiserslauternt erősítette. Hazája legjobbjai között 33 találkozón tízszer volt eredményes.