Vágólapra másolva!
Juventus hazai pályán gól nélküli döntetlent ért el az AC Milan elleni rangadón az olasz labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában, így nagyon közel került a címvédéshez, hiszen megőrizte tízpontos előnyét első számú kihívójával szemben.

A mérkőzésen elmaradtak a várt izgalmak, többnyire unalmas mezőnyjátékkal telt a találkozó, s csupán egy-két durva belépő jelezte, hogy óriási a tét.

Tizenhárom veretlenül megvívott mérkőzés után kikapott az AS Roma. Úgy tűnik, a fővárosiak lendületét alaposan megtörte, hogy az Internazionale elleni döntetlennel egy hete megszakadt a Serie A-ban rekordot jelentő, 11 mérkőzésen át tartó győzelmi sorozatuk, ugyanis azóta az angol Middlesbrough-tól kikaptak az UEFA-kupában, ezúttal pedig az Ascolitól szenvedtek vereséget.

A Cagliari-Fiorentina mérkőzés a 31. percben 0-0-s állásnál a viharos szél miatt félbeszakadt, a találkozót egy későbbi időpontban fejezik be.

Serie A, 29. forduló:
Juventus - AC Milan 0-0
Juventus: Buffon - Zebina, Thuram, Cannavaro, Chiellini - Mutu, Emerson, Vieira, Nedved - Ibrahimovic, Trezeguet.
Milan:
Dida - Stam (Costacurta, 14.), Nesta, Kaladze, Serginho - Gattuso, Pirlo, Seedorf (Ambrosini, 79.) - Kaká - Sevcsenko, Inzaghi (Gilardino, 67.).
piros lap: Gattuso (69., AC Milan)

Ascoli - AS Roma 3-2 (3-0)
gól: Quagliarella (20.), Paci (24.), Budan (42.), illetve Taddei (72.), Comotto (74., öngól)
piros lap: Chivu (88., AS Roma)

Empoli - Chievo 2-1 (0-0)
gól: Rigano (72.), Tavano (80.), illetve Brighi (82.)

SS Lazio - Reggina 3-1 (2-0)
gól: Di Canio (25.), Rocchi (36.), Pandev (68.), illetve Amoruso (70.)

Messina - Lecce 2-1 (1-1)
gól: D'Agosino (26.), Nanni (85.), illetve Babu (44.)

Palermo - Udinese 2-0 (0-0)
gól: Di Michele (53.), Tedesco (64.)

Parma - Livorno 2-1 (1-1)
gól: Simplicio (37., 11-esből), Bresciano (81.), illetve Bakayoko (45., 11-esből)