Vágólapra másolva!
A Sevilla hazai pályán egy rendkívül fordulatos mérkőzésen 2-1-re legyőzte a címvédő FC Barcelonát a spanyol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában. Juande Ramos együttese ezzel átvette a vezetést a pontvadászatban.

Jobban kezdte az összecsapást a katalán gárda, hiszen Ronaldinho fejesgóljával már a 14. percben megszerezte a vezetést, ráadásul a brazil zseni egy fantasztikus csel után kiharcolt egy büntetőt is, amelyet követően Aitor Ocio a kiállítás sorsára jutott. A 11-est a sértett végezhette el, de hibázott, ettől pedig új erőre kapott a Sevilla, és második félidő közepére megfordította a találkozót.

Az andalúzok második gólja után a játékvezető kiállította Ludovic Giulyt, majd később Gianluca Zambrottát is, így a hazai csapat létszámban is "átvette" a vezetést, és nem is engedte ki a kezéből a győzelmet.

Primera División, 25. forduló:
Valencia - Celta Vigo 1-0 (0-0)
gól: Morientes (67.)

Sevilla - FC Barcelona 2-1 (1-1)
gól: Kerzsakov (39.), Daniel Alves (61.), illetve Ronaldinho (14.)
piros lap: Aitor Ocio (28.), illetve Giuly (62.), Zambrotta (76.)

Vasárnap játsszák:
Athletic Bilbao - Gimnastic 17 ó
Deportivo La Coruna - Real Betis 17
Espanyol - Villarreal 17
Real Mallorca - Levante 17
Racing Santander - Osasuna 17
Real Zaragoza - Real Sociedad 17
Real Madrid - Getafe 19
Recreativo Huelva - Atlético Madrid 21.