Vágólapra másolva!
Nem kezdték valami jól a bajnokságot a francia élvonal tradicionális klubjai: a címvédő Olympique Lyon már a második fordulóban elszenvedte első vereségét, az Olympique Marseille és a Paris Saint-Germain pedig egyaránt nyeretlenül áll három összecsapás után. A fővárosiak gyengélkedése azonban az előző évek alapján már nem is olyan meglepő - más kérdés, hogy a párizsiak mindig fokozott várakozással vágnak neki a szezonnak.

A PSG együttese az elmúlt öt bajnokságban mindössze egyszer szerepelt a szurkolók elvárásai szerint: a klub még a 2003-2004-es pontvadászatban szerzett ezüstérmet a Ligue 1-ben. Azóta viszont kétszer kilencedik lett, legutóbbi pedig csak a 15. pozícióban futott be.

Menet közben egyszer a francia kupát ugyan el tudta hódítani a csapat, de túl sok vigaszt ez sem jelentett a fanatikusoknak. A nagy elvárások és a gyenge eredmények miatt a párizsi gárda a legutóbbi három szezonban egyaránt a bajnokság közben váltott edzőt: 2005 februárjában Vahid Halilhodzic helyére Laurent Fournier került, akit ugyanezen esztendő decemberében menesztettek. Ekkor Guy Lacombe lett a fővárosiak trénere, de ő sem húzta sokáig, elvégre idén januárban neki is távoznia kellett - a kispadra pedig Paul le Guent nevezték ki.

Ez a váltás nem hozta meg a kellő eredményt, hiszen Le Guen érkezésekor a PSG a 17. pozíciót foglalta el a tabellán, a bajnokság zárásakor pedig a 15. helyen állt - az előrelépés tehát minimális volt, és ezt a különböző kupasorozatokban sem sikerült kompenzálni: a francia kupában a Sochaux verte ki a párizsiakat, az UEFA-kupában a gallok hosszabbításban estek ki a Benfica ellen. Mivel a Ligakupából még Lacombe vezetésével búcsúzott a gárda, így eldőlt, hogy a PSG megint nem indulhat a nemzetközi porondon.

Ennek ellenére a vezetőség úgy döntött, hogy továbbra is bízik Le Guenben: alighanem úgy vélték, hogy a szakvezető nyáron a saját elképzelései szerint alakíthatja majd a játékoskeretet, és ez meghozhatja a kellő eredményt. A keret átalakításában nem is volt hiba, hiszen a csapattól egyértelműen kulcsjátékosnak számító futballisták távoztak: a cseh középhátvéd, David Rozehnal például a legutóbbi pontvadászatban mindössze egyetlen mérkőzésről hiányzott - őt a Newcastle Unitednek adták el 4,3 millió euróért. A csatár Bonaventure Kalou másfélmillió euróért az RC Lens-ban kötött ki, míg a középpályás Edouard Cissé (aki egy időben a csapatkapitányi karszalagot is viselte, és az előző idényben 34 bajnokin szerepelt) kétmillióért a török Besiktasé lett. Ők voltak a legfontosabb távozók, de rajtuk kívül még jó pár labdarúgót tartott létszámon felülinek a szakvezető, így a biztos kiegészítő embernek számító David Hellebuyck, Boukary Dramé vagy Albert Baning is eligazolt.

Forrás: EPA

Pauletát (j) ki lehet hagyni, de nem érdemes, ahhoz túl gólérzékeny a portugál csatár

Az igazolások alapján úgy tűnik, hogy Le Guen mester elsősorban a csapat védekezését szerette volna mgerősíteni, hiszen a PSG a nyáron két középhátvédet és egy védekező középpályást szerződtetett. A legdrágább közülük az AS Saint-Etienne-től hatmillió euróért megvett Zoumane Camara volt, akit pár évvel ezelőtt még óriási tehetségnek tartottak, tizenévesen az FC Internazionale szerződtette, de teljesítményére jellemző, hogy eddigi egyetlen válogatottságát még 2001-ben szerezte... Rajta kívül még a közvetlen védelembe a Stade Rennes focistája, Grégory Bourillon érkezett, aki 3,5 millió euróba került, az új védekező középpályás pedig a másodosztályú AC Le Havre labdarúgója, Didier Digard lett, akiért 2,5 milliót fizettek ki. Digard az összes korosztályos válogatottban megfordult, jelenleg az U21-es csapatban szerepel, és leginkább Didier Deschamps-hoz szokták hasonlítani - nem csak a monogramja, hanem játékstílusa miatt is.

Bourillon és Digard is az ifjabb generációba tartozik (előbbi 1984-ben, utóbbi 1986-ban született), és a fiatalítás a jelek szerint egyértelműen Le Guen koncepciója volt, amit jól mutat, hogy a korosztályos együttesekből több labdarúgót is felvitt az első csapat keretébe. Közülük az 1987-ben született Youssuf Mulumbu rögtön az első fordulóban ott volt a kezdők között a Sochaux ellen, majd a szünetben a helyére a nála is fiatalabb Granddi N'Goyi állt be. Alighanem ennek a koncepciónak tudható be az is, hogy azt 1976-os születésű Mario Yepes, aki az elmúlt években alapember volt a gárdában, eddig egyetlen bajnokin sem szerepelt, és augusztus végéig alighanem távozik a csapattól, és annak is ez az oka, hogy Pauleta immár nem számít kihagyhatatlannak.

A portugál csatár áprilisban már 34 esztendős volt, más kérdés, hogy még így is ő számít a PSG leggólerősebb focistájának. Ezzel együtt Le Guen az RC Lens elleni idegenbeli találkozón kihagyta őt a csapatból, és még csak be sem cserélte, ami nagy visszhangot keltett Franciaországban - Pauleta pedig kijelentette: elképzelhető, hogy távozik a párizsiaktól. A következő, FC Lorient elleni hazai bajnokin erre rögtön visszakerült a kezdők közé, és gólt is szerzett - más kérdés, hogy a csapat 3-1-re kikapott, a portugált pedig az utolsó negyedórára lecserélték. Három forduló után így a PSG két ponttal és egy rúgott góllal áll, amit Pauleta ért el: ha az eredmények nem javulnak, akkor Le Guennek már nem kell sokáig azon gondolkoznia, hogy kihagyja-e a csatárt, mert könnyen az elbocsátás sorsára juthat - mint a legutóbbi három évben mindegyik párizsi szakvezető.

A francia bajnokság harmadik fordulójának csütörtöki mérkőzésén:
AS Nancy - Nizza 2-1

korábban:
Valenciennes - Olympique Marseille 2-1
Girondins Bordeaux - Le Mans 1-2
Lille - Sochaux 1-1
AS Monaco - Metz 2-0
Paris Saint-Germain - Lorient 1-3
Strasbourg - Auxerre 3-0
Rennes - St. Etienne 1-0

Az állás:
1. Le Mans 9 pont (6-2)
2. Nancy 9 (5-1)
3. Lorient 7