Vágólapra másolva!
Az AS Roma a hét végén nagyon fontos győzelmet aratott a bajnokságban, hiszen idegenben győzte le 3-0-ra egyik közvetlen riválisát, a Napolit. A találkozón a fővárosiak védői közül ketten is betaláltak, Philippe Mexes és Juan egyaránt fejjel volt eredményes, a klub harmadik gólerős hátvédje azonban csak a lelátóról nézte a találkozót.

Christian Panuccit ugyanis Luciano Spalletti nem jelölte a kezdőcsapatba, a játékos viszont nem volt hajlandó leülni a kispadra, így a tribünről nézhette, amint társai nélküle is magabiztos győzelmet aratnak.

Az ügy hátteréhez tartozik, hogy Panucci szerződése az idény végén lejár, és a klub eddig nem ajánlott neki új szerződést, amit a játékos meglehetősen nehezen viselt. A védő a legutóbbi nyolc fordulóban mindössze három félidőt töltött a pályán a római gárdában, ami egyértelmű jele, hogy a szakvezetés a jövőben már nem számol vele.

Annyi bizonyos, hogy egyre nagyobb lett a feszültség a tréner és a játékos között, ami most robbant ki. Panucci közvetlenül a meccs után az egyik televíziós társaságnak kijelentette, hogy Spalletti nem tiszteli őt, és ezért mindenképpen elhagyja a Farkasokat - lehetőleg még januárban.

Ügynöke, Oscar Damiani szerint eddig még egyetlen más klubbal sem léptek kapcsolatba, de miután így alakult a helyzet, igyekszik másik csapatot találni védencének. Könnyen lehet tehát, hogy Panucci még januárban klubot vált, ami az AS Romának is érdekében állna - hiszen a nyáron már egyetlen eurót sem kapnának a rutinos hátvédért.

További átigazolási hírek
A Tottenham Hotspur visszacsábítaná a Sunderland francia jobbhátvédjét, Pascal Chimbondát. A Portsmouth érdeklődik a Newcastle United középpályása, Joey Barton iránt.

A Karlsruher SC a Dinamo Zagreb védőjével, Daniel Drpiccsel erősítene. A Hamburger SV-t a Manchester City svájci középpályásával, Gelson Fernandessel hozták kapcsolatba.

Az 1. FC Köln kolumbiai kapusát, Faryd Mondragónt a CSZKA Moszkva vinné. A Chelsea szerb középhátvédje, Branislav Ivanovic a Fiorentinába tart.

A Manchester United meghosszabbítaná a veterán walesi középpályás, Ryan Giggs nyáron lejáró szerződését. Carlo Cudicini tíz év után elhagyta a Chelsea-t, és egy másik londoni csapathoz, a Tottenhamhez került.

www.infosport-focivilag.hu