Vágólapra másolva!
Német sajtóértesülés szerint akár karácsony előtt aláírhatja szerződéshosszabbítását a Bayern München labdarúgócsapatánál Bastian Schweinsteiger. A  Bild című lap úgy tudja, hogy a német válogatott középpályás új szerződése 2016-ig szólna.

A 26 éves futballista - akit a jelenleg érvényben lévő egyezség a következő bajnoki idény végéig, azaz 2012 nyaráig köti a német klubhoz - mostanáig többször arról beszélt, hogy tavaszig nem szeretne a jövőjével foglalkozni.

Christian Nerlinger sportigazgató egyelőre nem erősítette meg a küszöbön álló hosszabbításról szóló hírt, ugyanakkor közölte, jó úton haladnak afelé, hogy a maradás hasznosságáról meggyőzzék Schweinsteigert. "Mindegy, hogy mikor írja alá új szerződését, a lényeg, hogy valamikor aláírja" - mondta.

Forrás: AFP

A müncheni klub elöljárói már csak azért is szeretnék hosszú távra magukhoz kötni az idei világbajnokságon nagyon jó teljesítményt nyújtó futballistát, mert komoly érdeklődők állnak sorban érte. Többek között a Real Madrid és a Manchester United is jelezte szerződtetési szándékát.