Vágólapra másolva!
A Real Madrid vezetőedzője, José Mourinho szerint Rafael Beníteznek kevés a köze az Inter 2010-es klubvilágbajnoki címéhez.

Az Internazionale az Abu-Dzabiban rendezett döntőben a Mazembe legyőzésével elhódította az idei klubvilágbajnoki címet, Rafael Beníteznek ennek ellenére várhatóan távoznia kell a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában mutatott gyengébb játék miatt. Ezt kihasználva José Mourinho újra beszólt a spanyolnak, a Real edzője szerint neki több köze van a vb-győzelemhez, mint Beníteznek.

"Benítez megköszönhetné, hogy átengedtem neki ezt a címet" - idézi a Real Madrid mesterét a Corriere dello Sport. "Továbbra is figyelemmel kísérem az Inter körüli történéseket, és tudom, hogy a drukkerek többre tartanak engem, mint őt" - mondta Mourinho, aki még nem nyert klubvébét, mert a Portótól a BL-győzelem után a Chelsea-hez távozott 2004-ben, idén pedig újra BL-győzelem után váltott klubot.

Mourinho mindig megragadja az alkalmat, hogy belekössön Benítezbe, akit sokáig a portugálhoz hasonlított a szakma. Mourinho azonban előbb a Chelsea-vel szerepelt jobban a Premier League-ben, mint kollégája a Liverpoollal, majd az elmúlt fél évben kiderült, mire képes a két szakember ugyanazzal a játékoskerettel.

Az Inter jelenleg Benítez vezetésével 13 pontra van az éllovas Milantól, míg Mourinho a Real Madriddal is harcban áll a bajnoki címért Spanyolországban, hátránya két pont a Barcelona mögött.