Vágólapra másolva!
Roy Hodgson, a Premier League-ben szereplő West Bromwich Albion edzője tényként közölte, hogy Gera Zoltán a Fulhamtől a birminghami klubba igazol, írja a The People című angliai újság internetes kiadása.

Hodgson és Gera korábban már együtt dolgozott a Fulhamnél, a párosnak nagy szerepe volt abban, hogy a londoni klub 2010-ben története legnagyobb nemzetközi sikerét aratva döntőt játszott az Európa Ligában.

Gera már korábban kijelentette, hogy távozik a Fulhamtől, amelyben az idény során 27 bajnokin lépett pályára, de 17 alkalommal csak csereként.

Ami szintén növeli az átigazolás esélyeit, hogy Gera négy szezont lehúzott már a West Bromnál, 2004 nyarán igazolt a birminghami csapathoz, amellyel két idényt a Premier League-ben, majd újabb kettőt a másodosztályban töltött, mielőtt 2008-ban a Fulhamet válaszotta.

Hodgson nem csak Gera érkezését veszi biztosra, hanem Andy Johnsonét is, akivel a magyar középpályáshoz hasonlóan szintén dolgozott már a Fulhamnél. A különbség, hogy amíg Gera ingyen lehet a WBA játékosa, Johnsonért három millió fontot fizethet a nemrég véget ért szezont a nyolcadik Fulhamtől három helyezéssel és két ponttal elmaradva záró csapat.

A magyar középpályás jelenleg bokasérüléssel bajlódik, ezért nem is tart a válogatottal a San Marino elleni Eb-selejtezőjére.