Vágólapra másolva!
Az angol élvonalban szereplő Sunderland labdarúgócsapatának vezetősége határozatlan időre eltiltotta Titus Bramble-t, az együttes védőjét, akit szerdán tartóztattak le nemi erőszak, valamint kábítószer birtoklásának vádjával.

A klub csütörtöki közleménye szerint a futballista nem látogathatja az edzéseket sem, amíg eljárás folyik vele szemben.

A 30 éves Bramble-nek nem ez az első ilyen esete: tavaly egy newcastle-i szállodában tartóztatták le erőszak vádjával, majd később szabadon engedték, míg 2002-ben Carlton Cole-lal és Kieron Dyerrel együtt vették őrizetbe egy 17 éves lány megerőszakolásáért, de az eljárást később bizonyítékok hiányában megszüntették.