Vágólapra másolva!
A Borsod Online értesülése szerint megvan a huligántörvény első diósgyőri áldozata. A pénteki DVTK-Kaposvár bajnoki labdarúgó-mérkőzés első félidejében egy hazai drukker egy csomag szotyit dobott a pályára. A rendőrök őrizetbe vették, kihallgatása után távozhatott, sorsáról gyorsított eljárás keretében döntenek majd.

"A mérkőzésen a biztonságiak azt vették észre, hogy a stadion egyik szektorából, a nézőtérről valami a pályára repült. Többen látták az esetet, ezért a biztonsági őr a rendőrökhöz fordult, akik felmentek ahhoz a szurkolóhoz, aki bedobott valamit a nézőtérről. A drukker azonnal elismerte a rendőröknek, hogy egy zacskó napraforgót dobott a pálya irányába, és ellenállás nélkül az intézkedő rendőrökkel ment" - nyilatkozta a Borsod Online-nak Egyedné Novodonszki Éva.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a tettes elismerte vétkét, de azt vallotta, nem célzottan dobott, és állítása szerint három doboz sört elfogyasztott ugyan a találkozó előtt, de nem tartotta magát ittasnak.

"A 40 körüli miskolci férfi kihallgatása során megígérte, hogy nem tesz hasonlót, nem dobál a pályára semmit a jövőben. A szurkoló a kihallgatása után távozhatott a rendőrségről, sorsáról gyorsított eljárás keretében döntenek majd."