Vágólapra másolva!
Lipcsei gálamérkőzésen köszönt el a közönségtől a tavaly visszavonult, 98-szoros német futballválogatott Michael Ballack.

A találkozóra - melyen a Ballack barátai nevet viselő csapat és a világválogatott csapott össze - csaknem 45 ezer néző váltott jegyet.

A mérkőzésen aktív és már visszavonult játékosok mellett pályára lépett Michael Schumacher, a Forma-1 hétszeres világbajnoka is. A nézők olyan klasszisokat láthattak, mint Miroslav Klose, Philipp Lahm, Florent Malouda, André Schürrle, Didier Drogba, Dimitar Berbatov, Jens Lehmann vagy Carsten Jancker.


A két csapatot Joachim Löw német szövetségi kapitány és José Mourinho, a Chelsea régi-új vezetőedzője irányította. A 36 éves ünnepelt a barátaival kezdett - az első félidő az ő 2-1-es vezetésükkel zárult -, majd a második játékrészben a 4-3-ra fordító világválogatottban futballozott tovább, és a két csapatban összesen három gólt szerzett.

Michael Ballack a Chemnitzer együttesében kezdte pályafutását, majd a Kaiserslautern felfigyelt rá, s 1998-ban bajnok lett új csapatával. Később a Bayer Leverkusenhez igazolt, amellyel 2002-ben a Bundesligában, a német kupában és a Bajnokok Ligájában is ezüstérmet nyert.

A Bayern Münchennel hazai porondon három-három alkalommal győzött a bajnokságban és a kupában, majd a Chelsea-vel is mindent megnyert Angliában, a londoniakkal azonban 2008-ban újabb BL-döntőt bukott el. Pályafutása végén visszaigazolt Leverkusenbe, s egy újabb bajnoki ezüsttel lett gazdagabb.

Ballack a német válogatottban 98-szor lépett pályára és 42-szer volt eredményes. A nemzeti együttessel 2002-ben ezüst-, 2006-ban bronzérmet nyert a vb-n, míg 2008-ban második lett az Eb-n, a Konföderációs Kupán pedig 2005-ben harmadikként zárt. Háromszor volt az év játékosa Németországban, illetve két-két alkalommal került a vb és az Eb álomcsapatába. Tavaly októberben jelentette be visszavonulását.