Újpest: A bűnözők nyertek

újpest fc pénzügyi jogi helyzet
Roderick Duchatelet, az Újpest FC belga tulajdonosa beszél a klub évnyitó sajtótájékoztatóján a Szusza Ferenc Stadionban 2012. január 9-én
Vágólapra másolva!
"Az MLSZ valójában nemet mondott az Újpest FC megmentésére" – írta közleményben Roderick Duchatelet tulajdonos, kijelentve: Magyarországot egy jobb hellyé akarták tenni, ahol "az igazság teret kap, és a bűnözők börtönben vannak", de veszítettek. A belga üzletember szerint a szövetség lépésről lépésre sarokba kényszerítette a klubját, amely hiába próbálta "kreatív megoldásokkal" megvédeni a becsületét.

Noha a honi fociszövetség csütörtökön jóváhagyta az Újpest FC Kft. 2013/14-es szezonra érvényes indulási jogának átruházását az Újpesti Torna Egyletre, ezzel távolról sem oldódtak meg a csapat gondjai. Az MLSZ határozata ugyanis csak akkor lép hatályba, ha a Fővárosi Törvényszék által az Újpest FC Kft.-hez kirendelt vagyonfelügyelő jóváhagyja.

"A mai nap a szövetség nem mondott igent az Újpest FC-nek, sőt, egyenesen NEM-et mondott" – írta közleményében Roderick Duchatelet tulajdonos, arra hivatkozva, hogy az MLSZ ismét újabb feltételt szabott. "Az MLSZ ezúttal sikeresen várt addig, amíg biztosak lehettek benne, hogy ezt a feltételt lehetetlen teljesíteni."

A belga üzletember szerint a vagyonkezelő "a Felszámolási Bíróság által lett kijelölve azért, hogy a csaló hitelező, a Bronture Ltd. érdekeit védje". A csapatot eddig felügyelő gazdasági társaságnak, az Újpest FC Kft.-nek számtalan kifizetetlen számlája és pere van az előző tulajdonos idején a klubbal szerződő offshore cégekkel szemben.

Duchatelet szerint az MLSZ időhúzása miatt jutottak el odáig, hogy kijelöltek egy vagyonkezelőt, aki "a funkciójából adódóan jogosan a hitelező érdekeit védi. Tekintettel arra, hogy mi mindent megtettünk azért, hogy a saját játékosaink, munkatársaink és a becsületes beszállítóink érdekeit nézzük, már csak azok a hitelezők maradtak, akik lehúznak minket a földre".

"Az egyetlen dokumentum, amely az Újpest FC felszámolását támasztja alá, az Csehi István levele, amelyben elismeri, hogy a tartozás jogos. Amikor megkérdeztük, hogy mivel igazolják még a követelést, mit szolgáltattak az összegért cserébe, azt mondták, hogy nekik ezt nem kell megmondaniuk. A bíróság ezt elfogadta" – folytatódik a közlemény.

Duchatelet a múlt heti sajtótájékoztatón Forrás: MTI/Illyés Tibor

A belga tulajdonos személyes keserűséget érez az elmúlt hetekben történtek miatt: "Meg kellett tudnunk, hogy egy külföldi befektetőnek van-e helye Magyarországon azért, hogy első osztályú klubot építsen, és hogy emelje a magyar futball szintjét. Tudnunk kellett, hogy a fő érintettel együtt tudunk dolgozni ésszerű üzleti keretek között. Tudnunk kellett, hogy a szövetség hajlandó minket elfogadni a versenyben. Ma végső jelét adták annak, hogy nem. Az MLSZ kommunikációja nem egyenesen, de nagyon intelligens módon lépésről lépésre szorított minket sarokba, ahol védekezésre kényszerültünk kreatív megoldásokkal a becsületünk megvédésének érdekében."

Ha sikerülne is megmenekülnie az Újpestnek, az UEFA szabályai szerint az indulási jog átruházása után három évig nem vehet részt nemzetközi kupában. Nem mintha Újpesten ez okozná a legnagyobb fejfájást, a valódi tét most a puszta túlélés.

Duchatelet azonban egy kisebb nekrológgal zárja a közleményét: "Mély és igaz sajnálattal kell elismernünk, hogy veszítettünk. Szomorúak és frusztráltak vagyunk, és elnézést kérünk azért, hogy nincs erőnk megelőzni azt, hogy a bűnözők nyerjenek. Szívünk azokkal van, akik az Újpest FC igaz magját alkotják (...) azokkal az emberekkel, akik Magyarországot egy jobb hellyé akarják tenni, ahol az igazság teret kap, és a bűnözők börtönben vannak."