Vágólapra másolva!
A német labdarúgó Bundesligában szereplő Hamburger SV csapatában folytathatja pályafutását Stieber Zoltán, a másodosztályú Greuther Fürth magyar középpályása.

A Bild című napilap hétfői értesülése szerint a hamburgi klubvezetés úgy döntött, hogy 2017-ig szóló szerződést ajánl a 25 éves futballistának. Stieber ára 1,2 millió euró (363 millió forint) körül lesz.

A háromszoros válogatott játékos a legutóbbi szezonban kilenc góllal segítette a Fürthöt, amely a feljutásért épp a Hamburggal csapot össze az osztályozón, de alulmaradt a párharcban.

Stieber itt még a Hamburg ellen játszotta az osztályozót Forrás: AFP/Axel Heimken

Stieber hétfőn alá is írta a szerződését, amely 2017-ig szól. "A HSV egy nagy klub, így nagy lehetőséget jelent számomra, hogy itt játszhatok. Várom már a Bundesliga következő szezonját" - mondta a válogatott szélső.