Németh Krisztián szerződést bontott a Rodánál

Németh Krisztián
Budapest, 2013. szeptember 10. A gólszerző Németh Krisztián és csapattársai, Koman Vladimir és Hajnal Tamás (b-j) a labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőinek D csoportjában vívott Magyarország - Észtország találkozón a Puskás Ferenc Stadionban 2013. szeptember 10-én.
Vágólapra másolva!
Németh Krisztián azonnali hatállyal szerződést bontott a holland élvonalból kiesett Roda JC-vel. A klub honlapján annyit írt, közös megegyezéssel válnak meg a játékostól, mivel nem sikerült a kijelölt határidőig pénzzé tenni a játékjogát. 

A Roda Kerkrade JC honlapján megjelent, meglehetősen szűkszavú közlemény értelmében ugyan még egy évig élő szerződése volt Némethnek, a nyári felkészüléshez már nem csatlakozott a csapatnál. A korábban megbeszéltek értelmében a klubnak július 15-ig kellett volna olyan klubot találnia, aki hajlandó fizetni a csatárért, mivel ez nem sikerült, Németh azonnali hatállyal felbonthatta a szerződését, és ingyen igazolhatóvá vált.

A honlap közleménye kitér rá, hogy a magyar támadó az RKC Waalwijktól érkezett Kerkradéba 2012-ben, ahol 45 holland bajnoki mérkőzésen 10 gólt szerzett. A holland klubnál volt olyan időszaka, amikor 98 percenként lőtt gólt, ekkor újra szóba került a Liverpoolnál is, de egy fegyelmezetlenség miatt kapott súlyos eltiltás sokat rontott a renoméján.

Németh Krisztián bárhol játszott, mindenhol voltak jó időszakai (talán csak az Olimpiakosz kivétel ezalól), de nem is maradt elég ideig sehol, hogy igazán befészkelje magát. Legutóbb négy évében három ország öt klubjában is játszott, de különböző okokból – jellemzően sérülések miatt sehol nem tudott gyökeret verni.

Jöhet a nyolcadik klubváltás Forrás: MTI/Beliczay László

Az MTK-ban, majd a liverpooli tartalékcsapatban roppant ígéretesen rajtoló csatár kölcsönszerződései nem sikerültek jól, Blackpoolban egy arccsonttörés, az AEK-ban egy, az U20-as válogatottban elszenvedett sérülés miatt nem tudott huzamosabb ideig jól teljesíteni. 2012-ben került Hollandiába, a Waalwijk-nál jól kezdett, és a Rodában is volt jó időszaka, de most újra klubváltásra készül. 25 évesen a nyolcadikra.