Vágólapra másolva!
Három évvel, 2022. június 30-ig meghosszabbítja szerződését Gerard Piqué, az FC Barcelona világ- és Európa-bajnok futballistája.

A katalán klub honlapjának csütörtöki híre szerint a 30 éves védő a napokban írja alá az új megállapodást, amelyben

kivásárlási árát 500 millió euróban határozzák meg.

A mostani szerződése 2019 nyaráig szólt.

Gerard Piqué nem panaszkodhat majd a hangulatra Forrás: AFP/Lluis Gene

A Barcelona saját nevelésű játékosa tízévesen, 1997-ben került az egyesülethez, 2004-ben a Manchester Unitedhez igazolt, négy évvel később azonban visszatért. Azóta 422 mérkőzést játszott gránátvörös-kék mezben, közben egy idényen át kölcsönben a Zaragozában futballozott.

Ez idő alatt 25 különböző trófeát gyűjtött be,

többek között hat bajnoki címet és három Bajnokok Ligáját nyert a Barcelonával.