Simeone: Most vagy soha!
Vasárnap este jön a spanyol bajnokság egyik szuperrangadója. A listavezető FC Barcelona az Atlético Madrid otthonába látogat. A vendégek úgy vezetik a tabellát azonos pontszámmal a Real Madriddal, hogy kettejük mérkőzése október közepén a katalán zavargások miatt elmaradt, és azt csak december 18-án pótolják.
Hiába verte magabiztos játékkal, a Messi, Suárez, Griezmann támadótrió egy-egy góljával 3-1-re a Dortmundot a Bajnokok Ligájában szerdán a Barcelona, továbbra is nagy kérdés, hogy meddig lesz Ernesto Valverde a katalánok edzője. A legnagyobb kritika továbbra is a Valverde ideje alatt korántsem szemkápráztató, minden eddiginél nagyobb Messi-függőséget mutató támadójátékot illeti. A katalánok szerint az egyetlen dolog, ami miatt Valverde eddig megtarthatta az állását, az az eredményesség.
Valverde 2017 nyarán vette át a Barcelonát, azóta mindkét alkalommal meg tudta nyerni a spanyol ligát a csapattal. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a 2018-19-es La Liga szezon talán a 2010-es évek leggyengébb színvonalú kiírása volt. Ezért a nyáron jó pár csapat nagy erősítésbe fogott.
Így tett az Atlético Madrid is, mely leigazolta a 20 éves portugál Joao Félixet, aki alapjaiban változtathatja meg a madridi csapatról kialakult képet.
Sérülése alatt nélküle az Atlético csak szenvedett októberben, ám azóta 2019 legjobb fiatalja kezdi visszanyerni szezon eleji formáját.
Az Atlético pechére Diego Simeonének borzalmas mutatói vannak a Barcelona ellen. A bajnokságban még soha nem tudta legyőzni csapatával a Barcát, mindkét győzelme a BL-ből van közvetlen riválisa ellen - ezt 25 mérkőzésen sikerült felmutatnia az argentinnak. Az átok 2011 óta tart, ha sikerülne megtörnie, és csapatával győzni a Wanda Metropolitanóban, akkor pontszámban beérhetné az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó ellenfelét.
Madrid felett az ég
Amennyire elégedetlenek a szurkolók Barcelonában, annyira elégedetten várhatják Madridban a Real baszkföldi vendégszereplését.
Zinadine Zidane csapata két rossz percet leszámítva a szezon eddigi legjobb teljesítményével rukkolt elő a keddi, 2-2-re végződő PSG elleni BL-mérkőzésen.
Ez a jó játék vezéráldozattal járt, Eden Hazard a mérkőzés második félidejében bokasérülést szenvedett, így nem játszhat a Deportivo Alavés otthonában.
Nem őrizhet kellemes emlékeket szombat délutáni ellenfeléről a fővárosi csapat. Akkor még Julen Lopeteguivel a kispadon az utolsó másodpercekben kaptak gólt, és szenvedtek 1-0-s vereséget Baszkföldön. Ez volt az egyik utolsó lehetősége Lopeteguinek a javításra Madridban, azonban sokak szerint már ekkor meg volt pecsételve a sorsa az azóta a Sevillát irányító edzőnek.
Az Alavés legutóbbi két mérkőzésén egyaránt győzni tudott, sőt ebben a szezonban az Atlético Madridtól is pontot tudott rabolni, így nem lesz könnyű dolga a Realnak. Pedig a góllövőlistát 10 góllal vezető Karim Benzemáék győzelmükkel átvehetnék a vezetést a tabellán és megelőzhetnék a Barcelonát. Sőt ha a Barcelona nem tud nyerni az Atlético vendégeként, akkor a kieső helyen álló Leganést fogadó Sevilla is megelőzhetné a katalánokat.
A Chelsea ellen (2-2) kedden a világ összes helyzetét kihagyó Valencia az eddig a Barca és a Real mögött harmadik legtöbb gólt szerző Villareallal játszik. Ha javulna Maxi Gómezék helyzetkihasználása, akkor akár egy gólfesztivált is láthatnánk szombat este Valenciában.
Tovább tapadhat az élen álló négy csapatra a két baszk csapat, ehhez az Athletic Bilbaónak és a Real Sociedadnak is egy-egy könnyebb feladatot kellene megoldania a Granada, illetve az Eibar ellen. Az alsóházban a Mallorca és a Real Betis játszhatnak látványos kiesési rangadót.
La Liga, 15. forduló:
Celta Vigo-Real Valladolid 0-0
szombaton játsszák:
Alavés-Real Madrid 13.00
Real Sociedad-Eibar 16.00
Real Mallorca-Real Betis 18.30
Valencia-Villarreal 21.00
vasárnap játsszák:
Sevilla-Leganés 12.00
Atheltic Bilbao-Granada 14.00
Espanyol-Osasuna 16.00
Getafe-Levante 18.30
Atlético Madrid-Barcelona 21.00
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Real Madrid | 34 | 27 | 1 | 6 | 74-22 | 52 | 87 | GY GY GY GY GY |
2. | Girona | 34 | 23 | 6 | 5 | 73-42 | 31 | 74 | GY V GY GY GY |
3. | Barcelona | 34 | 22 | 5 | 7 | 70-43 | 27 | 73 | GY GY V GY V |
4. | Atletico Madrid | 34 | 21 | 9 | 4 | 63-39 | 24 | 67 | GY GY V GY GY |
5. | Athletic Bilbao | 34 | 17 | 7 | 10 | 55-33 | 22 | 61 | V D D V GY |
6. | Real Sociedad | 34 | 14 | 8 | 12 | 48-35 | 13 | 54 | GY D D V GY |
7. | Real Betis | 34 | 13 | 8 | 13 | 43-39 | 4 | 52 | V GY GY D GY |
8. | Valencia | 34 | 13 | 13 | 8 | 37-39 | -2 | 47 | GY GY V V V |
9. | Villarreal | 34 | 12 | 13 | 9 | 56-58 | -2 | 45 | V D GY GY V |
10. | Getafe | 34 | 10 | 11 | 13 | 41-47 | -6 | 43 | V D D GY V |