Vágólapra másolva!
A korábbi holland klasszis, Marco Van Basten szerint hamarabb nyugdíjba kellett volna vonulnia. A háromszoros aranylabdás támadó úgy érzi, a karrierje nem érte meg azt a fájdalmat, amelyet sérülési miatt elszenvedett. 

Az 56 éves Van Basten nemzedékének egyik legjobb játékosa volt, 1988 és 1992 között három alkalommal nyerte meg az Aranylabdát. A holland klasszist azonban nem kímélték a sérülések, húszas évei elejétől tartós bokafájdalmakkal küzdött, és mindössze 30 éves korában a visszavonulás mellett döntött.

mondta a BBC Radio 5 Live Euro League podcastjának.

"Rengeteg fájdalmam volt, nem érte meg. A bokám annyi problémát okozott, kihatott a mindennapi életemre.

De abban az időben a foci volt az egész életem. Most már idősebb, bölcsebb vagyok. Még mindig lehet jó élete az embernek - a futballon kívül más is létezik. Ma más döntést hoznék, ha lenne választásom" - tette hozzá.

Marco Van Basten korszakos klasszis volt Forrás: AFP/Toshifumi Kitamura

Van Basten az 1980-as évek végén és a 90-es évek elején az AC Milan nagyszerű együttesével minden fontosabb trófeát megnyert, leghíresebb gólját a holland válogatott győzelmével véget érő 1988-as Európa-bajnokságon lőtte a Szovjetúnió elleni döntőben.

Pályafutása során azonban két teljes szezont kihagyott, és megpróbálta leküzdeni a bokasérülését, de nem járt sikerrel, 1995-ben befejezte játékos karrierjét.

- jelentte ki.

"Ma sem tudok futballozni. Túl nehéz, a bokám rögzült, nem tudok lőni, nem tudok mit kezdeni a lábammal" - vallotta be őszintén Van Basten.

Minden idők legjobbja lehetett volna, de tragikusan búcsúzott a focitól

Egy olyan futballistára, aki háromszor nyerte meg a France Football Aranylabdáját, kétszer a BEK-et, háromszor az olasz bajnokságot, nem mellesleg belőtte minden idők legnagyobb Eb-döntős gólját, nehéz azt mondani, hogy sokkal több is lehetett volna a pályafutásában.