Az angol bajnokságot utcahosszal vezető Manchester City a Leeds együttesét fogadta az Etihad Stadionban.
Pep Guardiola csapata a mérkőzés elejétől kezdve a megszokott módon magához ragadta az irányítást, de hiába kísérletezett 11 alkalommal az első félidőben, csak egy lövése talált kaput, és gólt nem tudott szerezni.
A 42. percben Stuart Dallas révén teljesen váratlanul megszerezte a vezetést Marcelo Bielsa együttese.
Az északír játékos a 16-os vonaláról a lövésre lekészített labdát precízen lőtte a jobb alsó sarokba.
Az első félidő végén gólt nem is, de egy emberelőnyt elért a City, ugyanis a ráadásban Liam Cooper durván eltalálta Gabriel Jesust, és némi videobírós visszajátszás után
a szabálytalan hátvéd a kiállítás sorsára jutott.
A második játékrészben a bajnokaspiráns mindent megtett az egyenlítésért, de nem akart összejönni a várva várt gól. Az 54. percben Oleksandr Zinchenko került közel ehhez, de lövését Illan Meslier látványos mozdulattal hárította.
A City nagy iramot diktált, és a lehető legjobban fokozta a nyomást, aminek a 76. percben végül meg is lett az eredménye. Egy gyönyörűen végigvezetett támadás után Ferran Torres a 11-es pont környékéről kapásból lőtt a hálóba.
Guardiola együttese igyekezett begyötörni a győztes gólt, de hiába a 70 százalékos labdabirtoklás és a 29 kapuralövés (amelyből mindössze 6 kísérlet talált kaput), végül
a Leeds óriási meglepetésre a hosszabbításban újra gólt szerzett, ismét Stuart Dallas révén, aki ezúttal egy pontos kiugratás után volt eredményes.
A City erre már nem tudott válaszolni a hét percre nyúló hosszabbításban, így a Leeds a forduló szenzációját okozta azzal, hogy egy félidőt emberhátrányban futballozva legyőzte az éllovast.
A Manchester City számára persze a váratlan vereség miatt sincs ok az aggodalomra, a bajnoki cím megszerzéséhez továbbra is nagyon közel van.
A mérkőzés összefoglalója:
1. félidő |
---|
44Liam Cooper |
42Stuart Dallas |
42Patrick Bamford |
35Nathan Ake |
2. félidő |
---|
96Raphinha |
93Fernandinho |
91Stuart Dallas |
91Ezgjan Alioski |
83Bernardo Silva |
76Bernardo Silva |
76Ferran Torres |
74Benjamin Mendy |
66Ezgjan Alioski |
63Tyler Roberts |
58Nathan Ake |
48Patrick Bamford |
46Liam Cooper |
Moraes
Cancelo
Stones
Ake
Mendy
Silva
Zinchenko
Torres
Jesus
Sterling
Harrison
Forshaw
Meslier
Ayling
Llorente
Cooper
Alioski
Phillips
Dallas
Roberts
Manchester City
31Ederson Moraes |
27Joao Cancelo |
5John Stones |
6Nathan Ake 58 35 |
22Benjamin Mendy 74 |
20Bernardo Silva 83 76 |
25Fernandinho 93 |
11Oleksandr Zinchenko |
21Ferran Torres 76 |
9Gabriel Jesus |
7Raheem Sterling |
1Zack Steffen |
2Kyle Walker |
3Ruben Dias |
8Ilkay Gundogan |
16Rodri |
17Kevin De Bruyne |
26Riyad Mahrez |
47Phil Foden |
50Eric Garcia |
Leeds United
22Jack Harrison |
4Adam Forshaw |
1Illan Meslier |
2Luke Ayling |
14Diego Llorente |
6Liam Cooper 46 44 |
10Ezgjan Alioski 91 66 |
23Kalvin Phillips |
18Raphinha 96 |
15Stuart Dallas 91 42 |
11Tyler Roberts 63 |
17Helder Costa |
9Patrick Bamford 48 42 |
13Francisco Casilla |
5Robin Koch |
28Gaetano Berardi |
21Pascal Struijk |
46Jamie Shackleton |
43Mateusz Klich |
19Pablo Hernandez |
7Ian Poveda |
30Joe Gelhardt |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Manchester City | 38 | 28 | 3 | 7 | 96-34 | 62 | 91 | GY GY GY GY GY |
2. | Arsenal | 39 | 28 | 5 | 6 | 91-29 | 62 | 90 | GY GY GY GY GY |
3. | Liverpool | 38 | 24 | 4 | 10 | 86-41 | 45 | 82 | V D GY D GY |
4. | Aston Villa | 38 | 20 | 10 | 8 | 76-61 | 15 | 68 | GY D V D V |
5. | Tottenham Hotspur | 38 | 20 | 12 | 6 | 74-61 | 13 | 66 | V V GY V GY |
6. | Chelsea | 38 | 18 | 11 | 9 | 77-63 | 14 | 63 | GY GY GY GY GY |
7. | Newcastle United | 38 | 18 | 14 | 6 | 85-62 | 23 | 60 | GY GY D V GY |
8. | Manchester United | 38 | 18 | 14 | 6 | 57-58 | -1 | 60 | D V V GY GY |
9. | West Ham United | 38 | 14 | 14 | 10 | 60-74 | -14 | 52 | V D V GY V |
10. | Crystal Palace | 38 | 13 | 15 | 10 | 57-58 | -1 | 49 | GY D GY GY GY |