Vágólapra másolva!
Bogdán Ádám Dibusz Dénes mögött kezdte a szezont a Ferencváros kispadján, de az utolsó bajnokikon már ő védett és a 33 éves, hússzoros válogatott játékos bekerült Marco Rossi szövetségi kapitány Európa-bajnokságra készülő bő keretébe.

„A pályafutásom során megtanultam, ilyen esetben egyetlen lehetőség van, várni kell és közben persze készenlétben állni, s ha eljön a pillanat, akkor megragadni a lehetőséget. Nekem ez a szezon végén megadatott, s nagyon örülök neki, hogy mások szerint is élni tudtam vele" – mondta Bogdán Ádám a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Bogdán nehezen élte meg, hogy még olyan meccseken sem jutott szóhoz, amikor azt gondolta volna, most igazán rá kerülhetne a sor.

Bogdán Ádám a szezon végén került be a Fradi kapujába, majd a válogatott keretébe Forrás: Molnár Ádám/fradi.hu

„Örültem a lehetőségnek, s minden idegszálammal arra összpontosítottam, hogy jól végezzem a feladatomat. Úgy érzem sikerült, s ez tényleg boldoggá tesz. Az elmúlt években nem játszottam túl sok meccset, s úgy érzem, bizonyítottam, hogy nem felejtettem el védeni. Nem szeretek nagy szavakat használni, de kimondhatom, büszkeséggel tölt el, ahogy a szezon utolsó öt meccsét lehoztam. Úgy érzem, legalábbis erre az idényre, ezzel egyensúlyba kerültek a dolgok. Boldog vagyok, hogy jól sikerült a szezon vége, nagyon motiváltan várom a válogatott edzőtáborát. Jól érzem magam itthon, s még egy évig érvényes a szerződésem a Ferencvárossal. Ha akadtak is nehezebb napjaim, mindig örömmel megyek a Népligetbe, úgy készülök, hogy a Fradiban folytatom. Persze, tudom és tapasztaltam, hogy a futballban bármi megtörténhet, de ez most tényleg inkább a véletlen kategóriája lenne" – mondta Bogdán Ádám.