Vágólapra másolva!
Elképesztő hóesésben fogadta a Manchester City csapata a West Ham Unitedet az angol bajnokság vasárnap délutáni meccsén.

Az egyre csak romló látási és időjárási viszonyok között a Manchester City folyamatosan vette át a játék irányítását.

Először a 17. percben Rijad Mahrez talált be lesről, amit jogosan vett el a játékvezető, majd Ilkay Gündogan szerzett szabályos gólt közelről a 33. percben.

Az első félidő végére már látni is alig lehetett Forrás: AFP/Oli Scarff

A szünetben hólapátos pályamunkások hada rohant a pályára, hogy folytatni lehessen a mérkőzést, az első 45 perc végére szinte már teljesen fehér volt a játéktér. A szakemberek remek munkát végeztek: a félidő ugyan 15 helyett 25 percesre nyúlt, de teljesen megisztították a pályát.

A személyzet tökéletes munkát végzett Forrás: AFP/Oli Scarff

A második félidőben sok minden nem történt, Creswell sérült meg, amikor mentve nekicsőszott a kapufának, majd a 78. percben Declan Rice lövését védte Ederson.

A hajrában a City már inkább az eredmény megtartására törekedett, Guardiola beküldte Fernandinhót is, aki ha már ott volt, a 90. percben lőtt is egy gólt, de ezzel még nem volt vége. A 94. percben Lanzini egy tökéletes lövéssel kilőtte a jobb felsőt, így 2-1-re nyert a City.

További eredmények:
Brentford-Everton 1-0
Leicester-Watford 4-2
A Burnley-Tottenham meccset a nagy havazás miatt elhalasztották

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Manchester City 38 28 3 7 96-34 62 91
GY
GY
GY
GY
GY
2.
Arsenal 39 28 5 6 91-29 62 90
GY
GY
GY
GY
GY
3.
Liverpool 38 24 4 10 86-41 45 82
V
D
GY
D
GY
4.
Aston Villa 38 20 10 8 76-61 15 68
GY
D
V
D
V
5.
Tottenham Hotspur 38 20 12 6 74-61 13 66
V
V
GY
V
GY
6.
Chelsea 38 18 11 9 77-63 14 63
GY
GY
GY
GY
GY
7.
Newcastle United 38 18 14 6 85-62 23 60
GY
GY
D
V
GY
8.
Manchester United 38 18 14 6 57-58 -1 60
D
V
V
GY
GY
9.
West Ham United 38 14 14 10 60-74 -14 52
V
D
V
GY
V
10.
Crystal Palace 38 13 15 10 57-58 -1 49
GY
D
GY
GY
GY
Teljes lista