Vágólapra másolva!
José Mourinho, az AS Roma vezetőedzője még a téli átigazolási időszakban szeretné megszerezni az Arsenal svájci középpályását, Granit Xhakát.

A portugál edző nagy rajongója a svájci középpályásnak, akit nyáron már megpróbált Rómába csábítani. Xhaka ment is volna szívesen, állítólag a személyes feltételekben meg is állapodott az olasz fővárosi klubbal, azonban az AS Roma nem tudott megállapodni az Arsenallal a játékos vételáráról, akinek így Londonban kellett maradnia.

Granit Xhaka öt év alatt négy piros lapnál jár az Arsenalban Forrás: AFP/Oli Scarff

A Corriere dello Sport és a La Gazzetta dello Sport értesülése szerint Mourinho továbbra sem tett le arról, hogy Xhakát a csapatában tudja, és még a téli átigazolási időszakban megszerezné a 29 éves középpályást, akinek az idei szezonja korántsem fényes.

Xhakát már kétszer is kiállították idén, a 2016-os Londonba érkezése óta pedig már öt piros lapja van, ezzel pedig csúcstartó Angliában ebben az időszakban.

Az Arsenal állítólag 16,5 millió fontért már elengedné a svájci botrányhőst, akinek a helyére Mikel Arteta vezetőedző már kinézte a Wolverhampton középpályását, a portugál válogatott Rúben Nevest.

A svájci középpályás már egy ideje amúgy sem kedvence a szurkolóknak. 2019 októberében a Crystal Palace elleni bajnoki mérkőzésen a lecserélésekor mutogatott a szurkolóknak majd levette a mezét, és elhajította azt – tette mindezt csapatkapitányként.

Xhaka körül szinte mindig történik valami. A svájci játékos legutóbb nem a piros lapjaival, hanem azzal került a címlapra, hogy az Angol Futballszövetség (FA) vizsgálatot indított az Arsenal egyik játékosa ellen egy fogadási csalás gyanúja miatt. Az FA ugyan ugyan nem nevesítette a gyanúsítottat, szurkolók azonban tudni vélik, hogy Xhakáról lehet szó, aki a Leeds United ellen idegenbeli mérkőzésen 4-1-es vezetésnél a 86. percben időhúzásért kapott sárga lapot.

Nem sokkal azt követően, hogy élő fogadás formájában valaki több mint 50 ezer fontot tett rá, hogy Xhaka sárgát kap.