Vágólapra másolva!
A 2000-es évek egyik meghatározó spanyol játékosa Gaizka Mendieta volt, aki a Valencia színeiben több mint háromszáz mérkőzést játszott, és két BL-döntőben is szerepelt. A Lazio és a Barcelona csapataiban is megforduló középpályást nemrégiben egy videós konferenciabeszélgetés keretében bolgár, román, és magyar újságírók kérdezték a spanyol bajnokságról, a katari vb-ről, és a kelet-európai játékosokról. Az Origo sport is ott volt ezen a beszélgetésen.          

Mit gondol a spanyol bajnokság idei szezonjáról? Ki lehet a végső befutó?
Nagyon izgalmas idény elő nézünk.

A Sevilla és a Villarreal a Bajnokok-Ligája helyezésekért küzdhet, főleg utóbbiak fejlődtek sokat az elmúlt 4-5 szezon alatt. Azt gondolom, hogy a Real Madrid a Barcelonával fogja a legnagyobb harcot vívni, hogy megvédje a bajnoki címét.

A tavalyi szezonban Real Madrid nyerte a BL-t és a spanyol bajnokságot is. Idén a Lewandowskival megerősödött Barcelona lehet az a csapat, aki duplázni tud?
Ők is a favoritok között vannak, akárcsak a Real Madrid. A katalánok remekül erősítettek, jól is játszottak a legutóbbi meccseiken. Ez egy hosszú szezon lesz több fontos mérkőzéssel, és ráadásul egy világbajnokság is lesz a télen.

Gaizka Mendieta a Valencia vezére volt régebben Forrás: AFP/Patrick Hertzog

Jó lenne látni, hogy ismét egy spanyol klub diadalmaskodik valamelyik európai kupasorozatban.

Mi véleménye a Messi után megújult Barcelonáról? Olynan rutinos játékosok mint Busquets és Piqué egyre többször csak cserék Xavi csapatában.

A Barcelonának nagyon sok fiatal tehetsége van, akiket Xavi jól használt már a legutóbbi szezonban. A fiatalabb futballistáknak, mint Araujo, Koundé, vagy Eric Garcia, hasznos, ha fel tudnak nézni az öltözőben olyan rutinos játékosokra mint Piqué, Busquets vagy akár Jordi Alba. A végén úgyis csak az számít, hogy mennyire tud ereményes lenne a szezon végén a csapat, és ehhez ki mennyit és hogyan tud hozzátenni.

Van olyan játékos a spanyol bajnokságban akinek a stílusa emlékezteti arra ahogyan ön játszott?
Nem nagyon szeretem összehasonlítani a játékosok stílusát, mert minden labdarúgónak más és más szerepköre van a pályán.

Sokszor segítettem a védekezésben és a támadások alatt is igyekeztem a legjobb helyzetekbe kerülni.

Én bevallottan sokkal többet foglalkoztam a támadójátékkal, de a mai csapatoknál más sokkal szigorúbb játékrendszerben kell futballozni a játékosoknak mint anno nekem.

Mit gondol, ma könnyebb vagy nehezebb egy profi futballistának az élete mint az ön idejében volt?
Azt gondolom, hogy mindig nehéz egy profi játékos élete. Az 50-es és 60-as években is nehéz volt, és manapság sem egyszerű folyamatosan jó teljesítményt nyújtania egy labdarúgónak. A 80-as évek végén volt a legnagyobb fordulat,

A mai modern futballban egy klub több száz játékos közül válaszhatja ki a számára legjobbat, és különböző profilú focisták között a csapat adatelemzői is segítenek eligazodni a menedzsernek.

A Bayern elleni BL-döntőben tizenegyet is rúgott Mendieta Forrás: AFP/Olivier Morin

Fontos az adatalapú kiválasztás, de én abban hiszek, hogy egy focista kiválasztásánál ötven százalékban a szemtesztnek is nagy szerepe kell hogy legyen: hogyan látod őt a pályán, milyen dolgokat tesz, merre mozgatja a fejét passz előtt stb.

Névjegy: Gaizka Mendieta

Született: 1974. március 27., Bilbao
Nemzetisége: spanyol
Posztja: középpályás
Válogatottság/gól (1999-2002): 40/8
Klubjai profi játékosként: Castellón (1992), Valencia (1992-2001), Lazio (2001-2004), Barcelona (2002-2003 - kölcsönben), Middlesbrough (2003-2004 - kölcsönben; 2004-2008)
Legnagyobb sikerei:
2x Bajnokok Ligája-döntős (1999-2000, 2000-2001),
Intertotó-kupa-győztes (1998), Király-kupa-győztes (1998-1999), spanyol Szuperkupa-győztes (1999), angol Ligakupa-győztes      (2003-2004)

A média nyomása a játékosok felé sokkal nagyobb mint az én időmben volt, de ezzel együtt kell élniük a futballistáknak. A közösségi médiában vigyázniuk kell arra, hogy miképp kommunikálnak, és ezzel tisztában kell lenniük a futballiparban dolgozóknak is.

Az olasz Gennaro Gattusót nemrégiben nevezték ki a Valencia élére. Mit gondol, vele sikeres lehet az egykori csapata?
Gattuso az előző csapatainál lendületes támadófocit játszatott, így nagyon kíváncsi vagyok, hogy az idei szezonban mit hoz ki majd a csapatból. Az olasz edző szerintem még mindig keresi azokat a játékosokat, akikkel állandósítani tudja majd a jó eredményeket a szezonban. A Getafe elleni ötgólos győzelem szép volt, de az kell, hogy minden találkozón jól mükődjőn az edző által kitalált játék, és a következő meccseken is veszélyesen tudjanak játszani.

Kevés közép-kelet-európai játékos jutott el a spanyol bajnokságba. Miben kell még fejlődniük azoknak a játékosoknak, akik ebből a térségből szeretnének bekerülni a La Ligába?
Azt gondolom, hogy először a saját országuk bajnokságában kell meghatározó futballistákká válniuk.

A La Ligában szereplő klubok megfigyelői minden, futball szempontból fontosabb ország bajnokságát figyelemmel kísérik, és ha bárhol találnak egy tehetséget, akkor megpróbálják azt megszerezni.

El tud képzelni a jövőben egy magyar futballistát a La Liga valamelyik csapatában?
Kiválóak a spanyol bajnokságban szereplő csapatok játékos-megfigyelői, így nem tartom elképzelhetetlennek, hogy a jövőben egy magyar játékost is igazol majd egy spanyol klub. Azt láthattuk a legutóbbi és az azt megelőző Európa-bajnokságon is,

Azt gondolom, hogy magyar játékosok szereplése még jobban színesítené és izgalmassábbá tenné a spanyol bajnokságot, és ez mindenkinek jó lenne.

Milyen emlékei vannak a 2000-es Európa-bajnokságról és a botrányokkal tarkított 2002-es vb-ről?
Spanyolországnak a 90-es évek végén nagyon jó válogatottja volt, akik a legjobb csapatok ellen játszottak évről-évre. A sorsdöntő meccseken sajnos a szerencsével hadilábon álltunk,

Egyénileg kiváló futballistákkal játszhattam, és emiatt nagyon szerencsésnek érzem magam.

A spanyol válogatottban is játszott Mendieta Forrás: AFP/Jacques Demarthon

Azt gondolom, hogy a sikerek mellett a kudarcok is motiválhatják a spanyol játékosok következő generációját, és a 2000-es évek elején bebizonyítottuk, hogy a spanyol futball képes megnyerni a legnagyobb trófeákat is. A katari világbajnokság egyik nagy esélyese Spanyolország, aki képes lehet megnyerni a vb-t.

Ki az a három fiatal játékos a spanyol bajnokságból, akikre érdemes lesz figyelni idén?
Aimar Oroz az Osasunából, aki remek képeségű játékos, és sok örömet fog szerezni a szurkolóknak. Szintén ígéretes tehetség Jon Karrikaburu, a Real Sociedad csatára, és Nico Williams, az Atletico Madrid szélsője, akinek meghatározó szezonja lehet az idei.

Két BL-döntőt vesztett el a Valencia csapatával. Van hiányérzete a karrierjével kapcsolatban?
Sok boldog pillanatot élhettem meg a labdarúgópályán. Amikor a Valencia csapatkapitánya lettem, Európa - és világbajnokságon játszhattam, BL-döntőkben szerepelhettem. Talán akkor teljesedett ki volna a karrierem, ha több trófeát nyerek a csapataimmal, de így sem vagyok elégedetlen a pályafutásommal.