Vágólapra másolva!
Szerda este szurkolói ankétot tartott a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő MOL Fehérvár FC a Városháza Dísztermében, melyen Juhász Roland sportigazgató és Huszti Szabolcs válaszoltak a szurkolók kérdéseire.

Juhász Roland az átigazolási terveket firtató kérdésre elmondta,

szélső és csatár posztra szeretnének még igazolni, de a piacon szinte minden csapat szeretné szerződtetni a potenciális jó játékosokat.

A Vidi még további erősítéseket tervez Forrás: molfehervarfc.hu

Hozzátette, a jelenlegi nyolcadik helyezés nem könnyíteni meg a helyzetüket az átigazolási piacon,

de még két-három játékost szeretnének szerződtetni a télen.

Az elmúlt években a környező országokban is egyre fizetőképesebbek lettek a csapatok, így míg korábban egy játékosért négy-öt klub versengett a piacon, mára már Magyarországon áll érte sorban négy csapat. A fiatal kiszemeltekkel kapcsolatban a sportigazgató elmondta, ár-érték arányban nem reális ajánlatokkal találkoztak,

Szappanos Péterről pedig hosszú tárgyalások után nem sikerült megegyezni a Budapest Honvéddal.

Hangsúlyozta, nem átigazolási időszakokban gondolkoznak, hanem folyamatosan monitorozzák a potenciális futballistákat, a jelenlegi keretből pedig a teljesítmény fogja eldönteni, hogy kire számítanak a jövőben.

Elhangzott, hogy Budu Zivzivadze mellett Claudiu Bumbára, Artem Sabanovra és Jevhen Makarenkóra sem számít a szakvezetés - ezt közölték a játékosokkal is.

Huszti Szabolcs elmondta, mivel a szakmai döntéseket a sportigazgatóval közösen ők hozzák meg, vállalják is értük a felelősséget. Azt akarja látni, hogy bárhol megy ki a csapat a pályára, az látszódjon, hogy nyerni akarnak, és azokat a játékosokat fogja a pályára küldeni, akikben megvan ez a mentalitás. Szeretné azt látni a csapattól, hogy kontrollálja a meccset és sokat birtokolja a labdát, a felkészülés sikerességét pedig a bajnoki meccsek mutatják majd meg.