Vágólapra másolva!
Az NB I 11. helyén álló Budapest Honvéd visszahívta első csapatába a március elején száműzött Szappanos Pétert és Zsótér Donátot, akik így akár pályára is léphetnek a sorsdöntő, Újpest elleni bajnokin péntek este.

A Honvéd még március elején adott ki egy közleményt, aminek az volt a lényege, hogy senki nem helyezheti magát előtérbe a klub érdekeivel szemben – a két játékos ekkor tűnt el az első csapatból.

Az nb1.hu értesülése szerint

úgy döntött a kiepseti klub, hogy Szappanos Péter és Zsótér Donát az első csapattal edzhetnek.

Szappanos Péter újra ott lehet a kipesti kapuban Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Zsótér Donát januárban szenvedett ijesztő fejsérülést, azóta pedig csak az NB III-as csapatban jutott szóhoz: három meccsen egy gólt szerzett. Szappanos Péter február 19-én, a Debrecen ellen otthon elveszített (2-3) bajnokin védett utoljára az NB I-ben, azóta a Majos, a Dabas és az ESMTK elleni harmadosztályú bajnokikon jutott szóhoz a tavaly ősszel a válogatottban is bemutatkozott 32 éves kapus.