Mindent rendben talált az Európa-liga budapesti döntőjének helyszínén a résztvevő csapatok küldöttsége

Puskás Aréna
Már nem lehet jegyet kapni az Európa-liga budapesti döntőjére
Vágólapra másolva!
Budapesten járt az AS Roma és a Sevilla küldöttsége, a két csapat megbízottai a május 31-i Európa-liga döntőjének helyszínét és körülményeit ellenőrizték hétfőtől vasárnapig. A Borsonline információi szerint mindent rendben találtak. 

„Hétfőtől szerdáig Budapesten tartózkodott az AS Roma és a Sevilla küldöttsége, lezajlott a döntősök találkozója, a finalist meeting - mondta a Borsnak Dinnyés Márton az MLSZ kommunikációs osztályának vezetője, az UEFA médiabizottságának tagja.

"Kimondottan nagy, 15-20 fős küldöttség érkezett, közvetlenül a csapatokat érintő dolgok mellett rengeteg fontos apróságot egyeztetett az UEFA még népesebb helyszínen lévő szervezői csapata a két klubbal, a biztonságon, közlekedésen át az edzések, sajtótájékoztatók vagy éppen a szállodai ügyekig. Minden rendben volt. Persze egy döntőbe jutás hatalmas öröm, de nincs könnyű életük, mert a Roma hétfőn, a Sevilla szerdán játszott bajnoki meccset, és ezek közé kellett beszorítani a helyszíni szemlét."

Mindkét klub és a szurkolótáborok legnagyobb része is repülővel utaznak majd Budapestre.

Már nem lehet jegyet kapni az Európa-liga budapesti döntőjére Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

„Mindkét csapat jelezte, hogy az UEFA által számukra biztosított 15 ezer jegy elkelt. Eddig is tudtuk, hogy telt ház lesz, de ez a Roma és a Sevilla részéről is megerősítést nyert. A távolságok miatt mindenki elsősorban repülős utakban gondolkozik, és ez óriási szervezést jelent. Nem tudom, volt-e olyan esemény korábban, hogy a budapesti reptér egyetlen rendezvény miatt ilyen sok embert fogadott pár órán belül, de most ezt kell megszerveznie a klubokkal kapcsolatban álló utazási irodáknak, légitársaságoknak. Némileg hasonló volt a helyzet 2020-es Bayern-Sevilla Szuperkupa mérkőzésen, de akkor lényegesen kevesebb néző érkezett. Óriási előnye az itteni, Szabó Vilmos által vezetett hazai rendező stábnak, hogy konkrét tapasztalatai vannak a nagy mérkőzések szervezését illetően az Eb-nek, és a válogatott mérkőzéseknek is köszönhetően."

A mérkőzésen telt ház lesz, valamennyi jegy elkelt, belépőt már a helyszínen sem lehet venni.