Vágólapra másolva!
Tata Martino, az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő Inter Miami vezetőedzője hétfőn megerősítette, hogy pénteki emlékezetes bemutatkozása után Lionel Messi marad a csapat kapitánya.

A hétszeres aranylabdás, világbajnok játékos június 7-én két és fél évre írt alá az addig 11 mérkőzés óta nyeretlen együtteshez, és első fellépésén a mexikói Cruz Azul ellen parádés, 94. percben szerzett győztes szabadrúgásgóljával lett 2-1 a végeredmény.

Lionel Messi marad az Inter Miami csapatkapitánya Forrás: Getty Images via AFP/2023 Getty Images/Mike Ehrmann

A 36 éves Messi csapatkapitányként debütált a floridai alakulatban, és 21 ezres nézőközönség ünnepelte a stadionban, ezt követően pedig Martino felkérte, hogy továbbra is vezesse a gárdát,

amíg a brazil Gregore sérüléssel küzd.